Az Együtt tüntet a magánnyugdíjpénztárakért

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja tüntetést szervez az önkéntes magánnyugdíjpénztárak védelme és az állami egyéni nyugdíjszámlák kialakítása érdekében.
Ezt Pápa Levente, az ellenzéki párt gazdaságpolitikusa jelentette be újságíróknak szombaton Budapesten.

Az Együtt politikusa közölte, a tüntetésnek egyelőre nincs időpontja - erről a jövő hét elején döntenek majd - , de a költségvetést megalapozó törvények decemberre valószínűsíthető elfogadása elé tervezik. Pápa Levente szerint ugyanis a kormány ebben az előterjesztésében elveszi a megmaradt önkéntes magánnyugdíj-pénztári tagok összesen 200 milliárd forintos vagyonát is. Úgy fogalmazott, hogy a kabinet ezt a bevételt a „fideszes haverok luxuskiadásaira, stadionépítésekre" költi, miközben „cinikus módon azt mondják, ez az emberek érdeke".

Pápa Levente hangsúlyozta, a Fidesz - korábbi ígéretével ellentétben - négy éve adós az egyéni nyugdíjszámlák kialakításával az állami rendszerben. Kérdésre válaszolva a politikus azt mondta, nem igaz a Fidesz azon állítása, hogy a korábban államosított kötelező magánnyugdíj-pénztári vagyont az államadósság csökkentésére fordította volna a kormány. Ebben az esetben ugyanis a hiány most nem továbbra is a GDP 83 százaléka lenne, mint 2010-ben, hanem 10 százalékkal kevesebb - mondta.

Az Együtt a tervezett tüntetésre minden más ellenzéki pártot és civil szervezetet vár - fűzte hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.