Az Együtt szerint a dugódíj csak egy újabb sarc

Az Együtt szerint "a dugódíjnak csúfolt új adónem" bevezetése ebben a formában értelmetlen.

Pataki Márton, a párt fővárosi elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a belső területekre vonatkozó hozzáférési díj, közismert nevén a dugódíj "nem ördögtől való", lehet jó közlekedésszervezési eszköz, de csak akkor, ha megfelelő tervezés és szakmai előkészítés előzi meg a bevezetését. Pataki Márton szerint a jelenlegi javaslat, amely arról szól, hogy Budapest egész területén legyen egy éves matrica, nem közlekedésszervezési eszköz, hanem "egy újabb adónem, egy sarc", amitől nem lesz kevesebb autó a belvárosban.

Hozzátette: a gépjárműhasználók fizetnek adót gépjárműadót, a kötelező biztosításuk után, és az üzemanyag árának nagy része is adó jelenleg, ezért egy újabb adónemet, amelynek adminisztrációs és ellenőrzési költségei is hatalmasak lennének, "teljesen értelmetlen" bevezetni.

Az Együtt politikusa emlékeztetett rá: Budapest a 4-es metró európai uniós támogatási szerződésében vállalt kötelezettséget arra, hogy dugódíjat fog bevezetni a legbelső, a legforgalmasabb területeken. Azonban - hívta fel a figyelmet Pataki Márton - Budapest legbelső területe és teljes területe fogalmilag nem azonos, hiába vezetik be ezt az "új adót", a szerződésben vállalt kötelezettségét így nem teljesíti Budapest.

A párt arra számított, hogy a tervezet ötletgazdái, támogatói előállnak egy héttel a bejelentés után, és elmagyarázzák, milyen módon lenne kisebb a forgalom a fővárosban, de ez nem történt meg.

Az Együtt közérdekű adatigényléssel fordult a fővároshoz, hogy adják ki a javaslattal kapcsolatos hatástanulmányt, azonban Pataki Márton azt mondta: "ez a naiv oldaluk", nagyon meg lennének lepve, ha készült volna bármilyen hatásvizsgálat.

Pataki Márton bejelentette: az Együtt valamennyi kerületi önkormányzati képviselője határozati javaslatot fog beterjeszteni, amely szerint a képviselőtestület nem támogatja ezt a módját a dugódíjnak, és arra szólítja fel a polgármestert, hogy a fővárosi közgyűlésben ne támogassa ezt a javaslatot.

A főpolgármester múlt pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése Budapesten. Tarlós István elmondta: jelenleg kétféle javaslat van. Az egyik szerint a főváros teljes közigazgatási területén alkalmaznának egy "Budapest-matricát", amelynek az éves ára 5000 forint, havi ára pedig 450-500 forint lenne. A másik javaslat egy kétlépcsős, kombinált rendszert irányoz elő, amelynek lényege, hogy egy "szűkebben vett" belvárosi zónában egy
második díjat is bevezetnének - ismertette.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.