Az Együtt-PM a Pető Intézetről: a rektor leváltása nem elég

Csak reménykedhetünk abban, hogy nem állami luxuskórházat vagy automata garázst akarnak csinálni a sérült gyermekek fejlesztésével foglalkozó Pető Intézetből - közölte Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke.

Az Együtt-PM pártszövetség bízik benne, hogy a Pető rendbetétele nem áll meg a rektor leváltásánál. Az Együtt-PM most már egy éve mindent elkövet azért, hogy megmentse a világhírű Pető Intézetet az anyagi és szakmai ellehetetlenüléstől - olvasható abban a közleményben, amelyet Szabó Tímea, az Együtt-PM Szövetség társelnöke juttatott el az Országos Sajtószolgálathoz.

Mint fogalmaz, az intézmény tavaly év végén majdnem csődbe ment, miközben egy teljesen alkalmatlan menedzsment miatt az intézményt a megszűnés fenyegette. Álláspontunk szerint a kormány nagyon helyesen teszi, hogy leváltja a rektort. Bízunk benne, hogy ezzel még nem ér véget az intézmény rendbe tétele.

Tavaly az idei költségvetés módosításánál az Együtt-PM 500 millió forinttal segítette volna ki a világhírű Pető Intézetet. Emellett javaslatokat tettünk az intézmény szakmai szempontú rendbetételére is. Sajnos akkor a kormánypártok mindegyik javaslatunkat lesöpörték az asztalról.

Most úgy tűnik az eddigi erőfeszítéseink nem voltak hiába valóak. A kezdetektől szerettük volna elérni, hogy a bizonyosan alkalmatlan vezetőséget mielőbb távolítsák el a Pető éléről, és az intézmény megmentésére alkalmas szakemberek kerüljenek be a menedzsmentbe. Ez a folyamat, reméljük, nem áll meg a rektor felmentésénél.

A Pető intézet rendbe tétele mindannyiunk érdeke. Ám továbbra sem tudjuk, hogy a mostani folyamatok valóban az Intézetről szólnak-e, vagy mindez Orbánék színjátékának a része és az intézmény nagy értékű ingatlanjainak megszerzéséről van csupán szó. Ezzel kapcsolatban az Együtt-PM továbbra is várja a kormány megnyugtató válaszát, addig pedig csak reménykedhetünk abban, hogy nem állami luxuskórházat vagy automata garázst akarnak csinálni a sérült gyermekek fejlesztésével foglalkozó intézményből - zárul aközlemény.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.