Az Együtt látni szeretné a keszthelyi kikötő dokumentumait

Az Együtt felszólította Keszthely önkormányzatának fideszes többségét, hogy hozza nyilvánosságra azokat a zárt ülésen elfogadott dokumentumokat, amelyek révén a helyi kikötő "Orbán Viktor családja tulajdonába és kezelésébe" került.

Erről Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke beszélt az ellenzéki párt országos politikai tanácsának szombati ülése közben tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

A politikus sajtóhírekre hivatkozva keszthelyi korrupciós ügynek nevezte, hogy míg 2009-ben mintegy félmilliárd forintért próbálták eladni a keszthelyi kikötőt, addig azt végül a közelmúltban "alig 300 millió forintért juttatták el Orbán Viktor családi érdekeltségébe".

Az Együtt társelnöke az MSZP keszthelyi szervezetét is kérte, hogy cáfolja, vagy erősítse meg azokat az értesüléseket, amelyek szerint egy helyi szocialista önkormányzati képviselő is megszavazta az ügyletet. Szigetvári Viktor arra is választ vár, hogy igazak-e azok az információk, amelyek szerint a kikötőhöz kapcsolódó felügyelő bizottságban "egy szocialista párthoz kötődő politikus delegált is elfogadta ezt a kérdést".

Szigetvári Viktor elmondta továbbá, hogy az Együtt politikai tanácsának szombati ülésén folytatták a felkészülést pártjuk februári tisztújításra.

Pataki Márton, az országos politikai tanács alelnöke emellett közölte, hogy az Együtt társult ifjúsági szervezete, az Y-Gen tavasszal Kilátó Akadémia néven egy közpolitikai továbbképzést tart 18-30 év közötti fiataloknak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.