Schmitt álomfő megmondja: 2024-ben Olimpia Budapesten

Alkalmas lehet Budapest a 2024-es Olimpia megrendezésére – nyilatkozta Schmitt Pál a mob.hu-nak, arra hivatkozva, hogy a szervezet elnöke ezt felvetette. A volt államfő szakértői nyilatkozatát látványos gyorsasággal vette át az MTI is, változatás nélkül.
Budapest alkalmas lehet arra, hogy 2024-ben nyári olimpiát rendezzen – közölte Schmitt Pál véleményét a mob.hu. A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökeként nyilatkozó volt államfőről a honlap (és a nyilatkozatot gyorsan és szó szerint átvevő MTI is) megállapítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként közvetlen ráhatása van arra, hogy melyik pályázat lesz végül a befutó.

"Addig még sok víz lefolyik a Dunán, de akár Budapest is otthont adhatna a 2024-es játékoknak. Vannak arra mutató jelek, hogy alkalmasak lehetünk rá" – idézik a sportdiplomatát arra hivatkozva, hogy Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a közelmúltban többször felvetette, hogy Budapest ideális helyszín lenne, méghozzá a nem is olyan távoli jövőben. .

"Azt ugyanakkor meg kell nézni, hogy áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ehhez a kérdéshez a 2020-as programban. Hogy vajon egy két és fél milliós város is sikerrel kandidálhat-e" - tette hozzá. Felhívta a figyelmet, hogy az előző négy olimpiát egyaránt tízmilliós városban rendezték, amivel Budapest értelemszerűen nem tudja felvenni a versenyt.

Szerinte viszontr reményt jelent a teljesen újjáépített Puskás Ferenc Stadion, és az olimpiára alkalmas uszoda is (miután 2021-ben Budapesten rendezik a vizes világbajnokságot addigra megépül az új komplexum). Ezen kívül szerinte a "a város is folyamatosan épül-szépül", ami erősítheti a pályázatot.

A vetélkedés már most hatalmas a 2024-es játékokért: az Egyesült Államokban négy város vív belharcot, Németországban pedig Berlin és Hamburg küzd meg a jelöltségért - írja a MOB. Mellettük Róma és Isztambul is esélyesként pályázhat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.