Megvesszük: visszahozzák Kanadából a Munkácsy-trilógia első darabját

A magyar állam a jegybank értéktár-programjának segítségével megvásárolja a Krisztus Pilátus előtt című festményt, így a Munkácsy-trilógia hamarosan újra együtt lesz látható Debrecenben - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter csütörtökön a debreceni Déri Múzeumban.

Mint mondta, ez csak félhivatalos bejelentés, az ügylet hivatalos aláírása március végére várható, azért álltak ki mégis most a nyilvánosság elé, mert a Munkácsy-trilógiával kapcsolatban a sajtóban "sok találgatás és ostobaság" jelent meg.

A miniszter a vételárat nem árulta el. Azt mondta: kevesebb annál, ami találgatásként a sajtóban megjelent.

A Krisztus Pilátus című festményt hamarosan visszahozzák Kanadából
A Krisztus Pilátus előtt című festményt hamarosan visszahozzák Kanadából
Balázs Attila / MTI

A sajtótájékoztatón Kósa Lajos volt debreceni polgármester megköszönte Matolcsy György jegybankelnök segítségét. Hozzátette: a jegybanknak korábban olyan vezetője volt, aki semmilyen nemzeti ügyet nem támogatott.

Papp László polgármester a képek egyben tartásáért kifejtett munkájáért Kósa Lajos segítségét köszönte meg a város nevében. A kép jelenleg a kanadai Hamilton város galériájában található, míg a trilógia másik két darabja a Déri Múzeumban van.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.