Az Alkotmánybíróság előtt a népszavazási beadvány

Több hasonló népszavazási kérdésben is lehessen egyszerre aláírásokat gyűjteni – ezt kezdeményezi a PM, és az Alkotmánybíróság kedden tárgyal az erre vonatkozó alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) üdvözli, hogy a szerdai felszólításuk után az Alkotmánybíróság jövő heti ülésének napirendjére tűzte azt a népszavazással kapcsolatos panaszt, amely lehetővé tenné, hogy több hasonló népszavazási kérdésben is lehessen egyszerre aláírásokat gyűjteni – tudatja közleményében a párt. A panasz hónapok óta fekszik a testület előtt, de azt eddig nem vették napirendre.

A PM február 24-én levélben kérte Lenkovics Barnabást, az Alkotmánybíróság elnökét, hogy az általa vezetett testület mielőbb tárgyalja azt a népszavazási törvényről szóló panaszt, amely hatályon kívül helyezné az úgynevezett párhuzamossági moratóriumot. A párt álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva ellehetetlenülnek népszavazások. A közvetlen demokráciához való jog ilyen módon való korlátozása szerintük érthetetlen és aránytalan.

Most az Alkotmánybíróságon a sor – fogalmaz közleményében a PM –, hogy színt valljon: a Nemzeti Választási Irodánál történt keddi jogtiprást követően hajlandó-e helyreállítani a magyar demokráciát, vagy asszisztál az Orbán-kormány diktatúraépítéséhez

Nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán Viktor nem európai demokráciát épít, hanem a putyini diktatúra mintájára szervezi át Magyarországot – legalábbis az Együttnek ez az álláspontja. Szerintük ezt támasztja alá a Nemzeti Választási Irodánál történt szégyenletes esemény is, amikor a Fidesszel kapcsolatba hozható huligánok állták útját egy népszavazás kezdeményezésének.

A diktatúraépítésben Orbán Viktor segítségére vannak az állami hatóságok és intézmények, Polt Péter legfőbb ügyésszel az élen – véli az Együtt. Az elmúlt hat évben nem indult korrupció miatt eljárás a Legfőbb Ügyészség kezdeményezésére, magyar bíróságon nem született elmarasztaló ítélet ilyen perben, miközben ezermilliárdokat lophattak el fideszes pártkatonák.

„Hiába hazudja Orbán Viktor, hogy Magyarországot a multiktól, Brüsszeltől vagy a gyíkemberektől kell megvédeni, mi tudjuk: Magyarországot Orbántól, a Fidesztől és a fideszes pártkatonáktól kell megvédeni!" – állítja az ellenzéki párt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.