Bármennyire fontos ez, számos civil szervezet mégsem fordít gondot arra, hogy látható legyen a munkája azok számára is, akik potenciális támogatóik lehetnek. Az adóbevallások beadásakor a döntés gyakran azon múlik, van-e az adózó környezetében, baráti társaságában olyan szervezet, amelyben bízik, és amelyről tudja, hogy jogosult az egy százalékokra. Lehet persze keresgélni is a különféle nyilvántartásokban, a szervezetek egy része hirdeti magát, kampányokat szervez, és sok helyen segítenek azok a könyvelőirodák is, amelyek az adóbevallásokat készítik.

Az óvodák, iskolák ugyancsak gyakran megadják a szülőknek az alapítványuk adószámát, kérve a felajánlásokat. A befolyó támogatásból jutalmazzák a gyerekeket, ebből szerveznek kirándulást vagy bővítik a játékparkot. Attól függ, mennyi jön össze. Szegényebb vidékeken nem sok, a befolyt összeg nem ad nagy mozgásteret. Ez a támogatói réteg mindig cserélődik, a kapcsolat jellemzően addig tart, amíg a gyerek oda jár.

Az intézményeken kívüli civil szervezetek skálája nagyon széles: ha valaki a környezetvédelem iránt érdeklődik vagy az állatvédelem iránt elkötelezett, bőven talál támogatásra méltót közöttük. Aztán ott vannak a kulturális célúak, a sport iránt elkötelezettek, az egészségügyet támogatók vagy a szegénység ellen küzdők. Mindannyian a jobb, élhetőbb világért való munkában határozzák meg céljaikat.

Ám mindez mást jelent ott, ahol stabil a családok megélhetése, és mást ott, ahol meghatározó a létbizonytalanság. Nem hiszem, hogy készül valaha olyan statisztika, amely kimutatná a felajánlott 1%-ok földrajzi megoszlását Magyarországon. Ha készülne, bizonyára ez is egybeesne a szegénység különféle mutatóival. Hiszen ahol több a jövedelem, ott nagyobb a felajánlások száma és összege, és több a civil szervezet is. Az elszegényedő falvakban kevés a civil élet.

Itt maradnak a segítő szervezetek, amelyekre egyre több feladat hárul.

A cikk a Népszabadság Jótett-oldalán jelent meg. Az oldal támogatója a Telenor.