Mégsem szavaznak most ingyen autópályát a képviselőknek

Ma reggel nyolc óra előtt a Fidesz-frakció hivatalosan kezdeményezte a T. Ház vezetésénél, hogy vegyék le a parlament napirendjéről az országgyűlési törvény módosításáról szóló javaslatot, amely azt célozná, hogy a parlamenti képviselőknek akkor se kelljen megfizetnie az autópályák egyes szakaszainak az útdíját, ha azok fizetősek lesznek – tájékoztatták a Népszabadságot kormányoldalról.

Állírásuk szerint az országgyűlési törvény módosításának ötlete nem a Fidesztől származik. Az MSZP az irodabérletek ügyének kibővítését (pártirodát is lehessen bérelni) és az autópálya-matricák elszámoltatását vetette fel, a Jobbik a lakásbérletek ügyében (50 négyzetméteres határ eltörlése) szorgalmazott módosítást.

A Fidesz azért akceptálta ezen indítványokat, mert a frakciók között konszenzus volt, és mert a frakciók költségvetésén belül lehetővé akarta tenni a bér- és dologi költségek közötti átjárhatóságot – emlékeztettek. Hétfőn a házszabálytól való eltérést mindenki támogatta. Ma reggel 8 óráig volt lehetőség arra, hogy az országgyűlési törvény zárószavazását bármelyik frakció a napirendről levetesse. A Fidesz-frakció ezt megtette – mondták lapunknak.

A Fidesznek nyilván mérlegelnie kellett: egyrészt zuhan a népszerűsége, másrészt az, ha "kivételeznének" a honatyákkal, amikor mindenki másnak fizetnie kell, szembe menne az "igazságos közteherviselés" orbáni tézisével.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.