Vagyonnyilatkozatok: Autóra nem költenek a frakcióvezetők

Ingatlanokkal, kisebb-nagyobb földbirtokkal, műkincsekkel és antik bútorokkal rendelkeznek, de autót nem tartanak a parlamenti pártok frakcióvezetői – derül ki a most benyújtott vagyonbevallásokból.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz első embere már hétfő este közzétette honlapján a vagyonnyilatkozatát. E szerint nem változott jelentősen vagyona tavaly június óta, továbbra is Budapesten és Felcsúton vannak ingatlanjai; Fidesz-elnöki fizetését szünetelteti, könyvkiadásból hatmillió forintos jövedelemre tett szert.

Lázár János, a vezető kormánypárt frakcióvezetője továbbra is felerészben tulajdonosa egy hódmezővásárhelyi teleknek és az azon álló 160 négyzetméteres háznak. Emellett 11 - összesen több mint 40 hektárnyi - szántóval rendelkezik Mártélyon, Mindszenten és Hódmezővásárhelyen. Autója nincs.   

A védett műalkotások között a politikus feltüntet egy kéziratot, amelyre tavaly tett szert. Az egyéb, darabonként vagy készletenként a mindenkori képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó értékű ingóságok között szerepeltet ugyancsak tavaly vásárolt műtárgyakat, festményeket.

Van 18 millió forintnyi kötvénye és egy 6,8 millió forintos összegű életbiztosítása. Tavaly júniusi vagyonnyilatkozata szerint akkor értékpapírban hatmillió, életbiztosításban ötmillió forint megtakarítása volt.

A mindenkori képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó készpénze most 1,6 millió forint, pénzintézeti számlakövetelése pedig 1,1 millió. Pénzintézettel szembeni tartozása 6 millió forintról 5,2 millióra csökkent, míg magánszemélyekkel szembeni tartozása 14-ről 6 millióra.

Havi bruttó jövedelme hódmezővásárhelyi polgármesterként 545 ezer forint. Emellett a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagsága utáni havi jövedelem 82 ezer forint, földbérleti díjból pedig időszakosan 2,5 millió forint. Lázár Jánosnak egy alaprészjegye van a Fontana Credit Takarékszövetkezetben.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője változatlanul kilenc ingatlan – köztük egy óbudai panellakás és egy alsóörsi vízparti telek – tulajdonosa. Van három rétje – a legnagyobb 832 négyzetméter ugyancsak Alsóörsön – és 230 négyzetméter szántója a szintén a Balaton északi partján fekvő Lovason. Tulajdonosa két veszprémi garázsnak is. Hivatalból egy Audi A6-ossal jár, saját autója nincs, de megvan a 2001-ben vásárolt Honda motorja.

Mesterházy Attilának vagyonnyilatkozata szerint hétmillió forint készpénze van – eggyel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Tartozása nincs. Nagy értékű ingóságként részben ajándékba kapott herendi porcelánokról számol be. Pártelnökként havi bruttó 282 ezer forintot keres, képviselői tiszteletdíja 510 ezer forint, amelyet 487 ezer forint választókerületi pótlék egészít ki.

A Jobbik elnök-frakcióvezetőjének anyagi helyzete lényegében nem változott az utolsó, 2010 júniusi vagyonnyilatkozatának leadása óta. Vona Gábor továbbra is 50 százalékban tulajdonosa egy 2003-ban vásárolt, Budapest III. kerületi 65 négyzetméteres lakásnak. Emellett 2,5 millió forint lakáshitele van, a diákhitel-tartozása viszont fél év alatt 30 ezer forinttal - 540 ezer forintra - csökkent. Ugyanakkor még mindig 50 százalékban tulajdonosa a Magyar Hírek Kft.-nek. Az ellenzéki pártelnöknek sem autó, sem egyéb jármű nincs a nevén.

Semjén Zsolt KDNP-elnök vagyoni helyzete az elmúlt évek bevallásai alapján alig változott, továbbra is egy II. kerületi 123 négyzetméteres, és egy 42 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben. Emellett továbbra is haszonélvezeti joga van egy balatonfenyvesi üdülőben. A nagy értékű ingóságok terén sem történt változás, a politikusnak vannak többek között családi ajándékból származó antik bútorai, de autója nincs.

A mindenkori képviselői alapdíját meghaladó hat havi összegű készpénz között tüntetett fel 1,5 millió forintot. A politikus tovább törlesztette a pénzintézeti tartozását, ebben a rovatban a tavalyi négymillióval szemben mintegy 1,9 millió forint tartozás szerepel. (Semjén Zsoltnak a 2009-es adatok szerint egy 7,3 millió forintos hiteltartozás felét kellett visszafizetnie.) Gazdasági társaságban nincs részesedése.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője egy 1988-ban vásárolt 76 négyzetméteres társasházi lakás mellett egy budakeszi zártkerti ingatlan tulajdonosa felerészben, továbbá ajándékozás révén egy osztatlan közös erdő tulajdonosa Kisnémediben.     Havonta saját jogon nyugdíjat kap, más jövedelme, gazdasági érdekeltsége nincsen.

Schiffer András egy XIII. kerületi 85 négyzetméteres lakással rendelkezik, amit még 2004-ben vásárolt. Az LMP frakcióvezetőjének gépjárműve és megtakarítása nincsen. A más szerződések alapján fennálló pénzkövetelések rovatba  5 millió 973 ezer forintot tüntetett fel. A képviselő a Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda tulajdonosaként éves szinten bruttó 4,15 millió forint osztalékjövedelmet könyvelhet el. Az ügyvédi iroda tulajdonjogának az 50 százalékával rendelkezik.

A politikusnak a vagyonnyilatkozat alapján 5 millió 433 ezer forint hitele van. Az iratban feltünteti a képviselői laptopját, ami valamivel több mint 388 ezer forintot ér.

Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény alapján a honatyák minden év január 1-jétől számított harminc napon belül kötelesek az országgyűlés elnökénél a törvény melléklete szerinti vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozatot tenni. Ezen kívül az országgyűlés megalakulása után is vagyonnyilatkozatot kell tenniük, ez legutóbb tavaly júniusban volt.

A vagyonnyilatkozathoz csatolni kell a közös háztartásban élő házas- vagy élettárs, valamint gyermek vagyonnyilatkozatát is. E kötelezettségnek hétfő estig a 2010. december 31-i vagyoni állapotnak megfelelően kellett eleget tenni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.