Augusztus 20-án az év tortája mellett lesz év fagylaltja is

A biztonság és a költséghatékonyság jegyében rendezik meg az idei augusztus 20-i ünnepségeket – közölte a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Természetesen lesz tűzijáték is, bruttó 150 millióért.

A már megszokott események és programok mellett új elemek is színesítik a központi augusztus 20-i ünnepségek rendezvényeit – hangzott el az ünnepi programokat ismertető keddi sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hangsúlyozta: az idei ünnepségeket a biztonság és a költséghatékonyság határozza meg, hogy ne ismétlődhessenek meg a 2006-os események, illetve hogy a lehető legkevesebb pénzből a lehető legszínvonalasabb szórakozást nyújtsák a rendezvények.

Az ünnepi események augusztus 19-én kezdődnek, amikor délben ismét megnyílik a Magyar Ízek Utcája az Erzsébet híd budai hídfője és a Bem tér között. Idén itt mutatják be Magyarország tortáját, de most először lesz Magyarország cukormentes tortája és az év fagylaltja is.

Kovács Zoltán hozzátette: vasárnap este 20 órától a Clark Ádám téren és a Bem téren is könnyűzenei koncertek várják az érdeklődőket, másnap pedig többek között bábszínház, néptáncbemutatók és újabb koncertek szórakoztatják egész nap a közönséget.

Augusztus 20-án reggel fél 9-kor a Kossuth téren kezdődnek meg a hivatalos programok. A ceremónián katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót, majd itt avatják fel a frissen végzett honvédtiszteket is. Az eseményen beszédet mond Áder János államfő és Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Aznap délelőtt 10 órakor a Duna felett és a Dunán vízi és légi parádéval folytatódnak az ünnepi programok, 15 órától pedig a Clark Ádám téren tartják az ökumenikus kenyéráldást, majd elindul az aratómenet a Szent István-bazilikáig, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, majd utána a Szent Jobb körmenet.

A londoni olimpia évében – rendhagyó módon – az augusztus 20-i rendezvények között szerepel a Gyulai István Atlétikai Magyar Nagydíj is, amit 20-án 16 órától a Puskás Ferenc Stadionban magyar és külföldi olimpiai bajnokok részvételével rendeznek meg.

A tűzijáték idén is 21 órától kezdődik a Dunán. Kovács Zoltán elmondta: a közbeszerzés már lezárult, a nyertes pályázó – a tavaly is győztes Pyro1 Kft. – bruttó 150 millió forintért vállalta az esemény megrendezését. Idén a Margit híd és a Szabadság híd között három uszályról, valamint a Citadella helyett a Lánchídról lövik majd fel a tűzijáték rakétáit.

Augusztus 20-án a Parlamentben átadják a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje kitüntetéseket és a Külhoni Magyarságért-díjakat is.

Kovács Zoltán kiemelte: az idei ünnepség alatt is fontos az összefogás, ezért a Magyar Ízek Utcája bevételének egy részét a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány kapja, valamint lehetőség lesz direkt adományozásra is.

Az államtitkár hozzátette, hogy az ünnepség egész ideje alatt az ő vezetésével működni fog egy operatív törzs, amely a rendezvények zökkenőmentes és biztonságos lebonyolítását felügyeli.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.