Átment a médiatörvény módosítása

A parlament megszavazta a médiatörvény módosítását 257 igen szavazattal, 51 ellenében.

A most elfogadott módosítás főként az Alkotmánybíróság (AB) decemberi elmarasztaló határozatára reagál. Az AB ugyanis alkotmányellenesnek ítélte az írott sajtó tartalomszabályozásával, az újságírók információforrásainak védelmével, az adatszolgáltatási kötelezettséggel, valamint a média- és hírközlési biztossal összefüggő rendelkezéseket. A testület május 31-ig adott határidőt a parlamentnek a törvénymódosításra.

Az elfogadott módosítás erősíti az újságírók információforrásainak védelmét azáltal, hogy csak kivételes esetekben és bírói kontroll mellett kell majd felfedniük forrásaikat. Az újságíró vagy a szerkesztőség nem kötelezhető az informátora felfedésére. A büntetőeljárási törvény ugyanakkor mostantól kimondja, hogy a bíróság kötelezheti a sajtó munkatársát az informátor felfedésére, ha ez egy súlyos bűncselekmény kiderítéséhez nélkülözhetetlen, és a bizonyíték mással nem pótolható.

A módosítás szerint a médiaalkotmány paragrafusai nem alkalmazhatók a jövőben a sajtótermékekre. Ezek a többi közt a médiaszolgáltató tájékoztatási kötelezettségét határozták meg, az emberi méltóság tiszteletben tartását írták elő, vagy kimondták, hogy a kiskorúak védelmében mely tartalmak nem tehetők közzé vagy csak meghatározott módon szerepeltethetők. Az emberi méltóság tiszteletben tartását a jövőben a hatóság csak a médiaszolgáltatások területén ellenőrizheti, az emberi jogok és a magánélet védelme pedig kikerül a médiaalkotmányból. A kormány ezzel a szabályozással lényegében elismeri, hogy ezen jogok érvényesítésére a magyar jogrendszerben már léteznek a megfelelő bírósági fórumok, ezek szabályait azonban pontosítja.

Szinte teljes egészében módosult a médiatörvény média- és hírközlési biztosról szóló, az AB által szintén kifogásolt fejezete. A testület a biztos túlzott beavatkozási lehetőségeit a sajtószabadság szükségtelen korlátozásának tartotta. A biztos jogkörei a jövőben lényegében csak az elektronikus hírközlésre vonatkozóan maradnak fenn.

A parlament L. Simon László, a parlament kulturális bizottsági elnökének javaslatára kigyomlálta fideszes képviselőtársai lex klubrádiós módosításait, amelyek múlt pénteken, a módosító javaslatokról történt szavazáskor kerültek be a jogszabályba. Így kikerült a törvényből az a passzus, amely szerint a Médiatanács nem lenne köteles szerződést kötni a rádiós vagy televíziós pályázatok nyertesével. Emlékezetes, a Klubrádió 2010 tavaszán nyerte el a 92,9-es közösségi (nem fizetős) frekvenciát, de az akkori Országos Rádió és Televízió Testület, majd jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság sem kötött vele szerződést. A bíróság első fokon azonban kimondta, hogy a médiahatóság köteles műsorszolgáltatási szerződést kötni a nyertes pályázóval. A bíróság a Klubrádió szerződését létre is hozta. A Médiatanács azonban megfellebbezte a bíróság döntését, a másodfokú tárgyalást nyár elejére tűzték ki.

Ezzel függött össze a bizottsági elnök másik elfogadott javaslata, hogy a törvény ne mondja ki, hogy műsorszolgáltatási szerződést kizárólag a Médiatanács köthet. E passzus törvénybe iktatásával ugyanis fideszes képviselőtársai azt akarták elérni, hogy a jogorvoslat keretében a bíróság ne hozhasson létre műsorszolgáltatási engedélyt a Médiatanács helyett, ahogy az a Klubrádió 92,9-es frekvenciájának ügyében megtörtént. Ezzel azt is el akarták érni, hogy ha a bíróság másodfokon is a Klubrádiónak ad igazat, akkor se kelljen vele műsorszolgáltatási szerződést kötni.

A lex klubrádiós passzusok kiiktatását a demokratikus ellenzéki pártok is kezdeményezték a zárószavazás előtt benyújtott módosító javaslataikban. Az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció egyaránt úgy ítéli meg, hogy a még el nem fogadott törvény ezen részei sértenék a jogbiztonságot, és lehetőséget adnának a Médiatanácsnak önkényes döntések meghozatalára. Módosító javaslataikat azonban a kormánytöbbség leszavazta.

Mandur László, az MSZP képviselője a zárószavazás előtt jelezte, hogy a törvényben maradtak lex klubrádiós jellegű passzusok, például az, amely a folyamatban lévő bírósági eljárásba beavatkozva lehetetlenné tenné, hogy az elsőfokú ítéletnek megfelelően a Klubrádió megkaphassa a neki még az ORTT által odaítélt közösségi frekvenciát. A módosítás szerint ugyanis ilyen frekvenciát a továbbiakban csak a Médiatanács által indított eljárásokban lehet kapni, sőt: ezen túl már nem is lehet a jogelőd ORTT által kötött szerződéseket érvényes hatósági szerződéssé alakítani. Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz képviselői által benyújtott lex klubrádiós módosító indítványok egyértelműen a médiahatóságtól érkeztek. Az LMP-s politikus szerint a lex klubrádiós javaslatok mögött a Fidesz azon szándéka áll, hogy teljes mértékben kontrollálhassa a nyilvánosságot, az állampolgároknak ne tűnjön fel az Orbán-kormány katasztrofális működése. A záróvitában L. Simon visszautasította, hogy a képviselők módosító javaslatait a médiahatóságnál írták volna.

A médiatörvény mostani módosítása nem veszi figyelembe az Európa Tanács (ET) állásfoglalását. Az ET kifogásolta a magyar médiahatóság elnökének és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módját, a politikailag motivált rendszert. Szalai Annamáriát, a hatóság elnökét, a Fidesz egykori tagját Orbán Viktor miniszterelnök nevezte ki, a Médiatanácsba pedig csak a Fidesz által jelölt tagokat választotta meg az Országgyűlés.Az ET álláspontja szerint ezt a jelölési és kinevezési rendszert meg kellene változtatni, a személyek kiválasztásánál a szakértelemre és függetlenségre kellene helyezni a hangsúlyt. Az ET-dokumentum másik legfontosabb általános megállapítása volt, hogy bár a médiaszabályozás elfogadása és módosítása kétharmados parlamenti támogatáshoz kötött, de a jelen helyzetben ezt meghaladja a Fidesz parlamenti dominanciája. Ezért a tanács azt javasolta, hogy a kétharmados szabály helyett inkább többpárti támogatást írjanak elő a médiaszabályozás elfogadásához, megváltoztatásához. Nehezményezték azt is, hogy miközben a kereskedelmi médiumoknak előírják saját hírrészleg fenntartását, addig a közmédiában előírták az MTI kizárólagosságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.