ÁSZ-vizsgálat előtt az orvosi kamara

Bár az év elején a botrányos tisztújítás, aggodalomra okot adó gazdálkodás és a szabálytalan tagdíjemelés miatt többen is bejelentést tettek a Magyar Orvosi Kamara (MOK) működésével kapcsolatban a törvényességi felügyeletet gyakorló szakminisztériumnál, a tárcánál jelenleg egyetlen eljárás sem zajlik a köztestületet érintő gyanús ügyek tisztázására.
Éger István, a kamara elnöke
Éger István, a kamara elnöke
Kurucz Árpád

Lapunk ezzel kapcsolatos kérdésére a szakállamtitkárság azt a választ adta, hogy egy ügy – a szabálytalan tagdíjemelés problémája –megoldódott, mert a minisztérium felügyeleti intézkedésére a kamara módosította az alapszabályát és ezzel a törvényben előírtaknak megfelelően rendezte a tagdíjemeléssel kapcsolatos problémát. A további bejelentések, így a kamara felügyelőbizottságának jelentéséből következő, a köztestület gazdálkodásával összefüggő gyanúk és kritikák tisztázásra pedig a kormányzat kezdeményezte, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) végezzen ellenőrzést. Egy ehhez hasonló tartalmú közleményt már februárban is kiadott a szaktárca, amikor kezdeményezte, hogy a Miniszterelnökség kérje fel az Állami Számvevőszéket a vizsgálat lefolytatásra. A Miniszterelnökség ez irányú kérése azonban – úgy tudjuk – máig sem jutott el az ÁSZ hivatalába. Azért valami mégis történhetett, mert az ÁSZ múlt héten nyilvánosságra hozott a második féléves ellenőrzési tervében már szerepel az orvosi kamara gazdálkodásának vizsgálata. Megtudtuk azt is, hogy már zajlik az ellenőrzés előkészítése, a hivatal gyűjti a dokumentumokat.

A tavaly novemberi küldöttgyűlésen ismertetett felügyelőbizottsági jelentés több ponton elmarasztalta a kamara vezetőinek, köztük Éger István elnök ténykedését, ám a dokumentumot a jelenlévő küldöttek többsége elutasította. A vitatott jelentés egyebek mellett azt vetette a kamara vezetőinek szemére, hogy rosszul gazdálkodtak a befizetett tagdíjakkal, így például a parkolási büntetőcéduláikat, önhibás autótörés javítását is a kamarai tagdíjakból finanszírozták. Emellett a felügyelőbizottság borsosnak ítélte az ügyvédi számlákra tavaly kifizetett 26 millió forintot is. Bánki Magdolna, a felügyelőbizottság elnöke akkor a felügyeleti hatósághoz fordul törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett. Továbbá állásfoglalást kért az adatvédelmi hatóságtól is, mivel a kamara úgy kötött az orvosokra csoportos életbiztosítást, hogy adataik átadásához nem kérte azok engedélyét. Az adatvédelmi hatóság gyorsan reagált a felügyelőbizottság megkeresésére és állásfoglalása szerint a MOK megsértette az érintettek személyes adatok védelmével kapcsolatos jogait. Azóta az orvosi kamara korrigálta is ezt a szerződést az érintett biztosítóval.

A második Orbán-kormány ciklusa alatt, a törvényességi felügyeletet gyakorló Emberi Erőforrások Minisztériuma már több alkalommal is kezdeményezett eljárást a MOK működésével kapcsolatban, mert rendre jogszerűségi és etikai problémák merülnek fel. Ezek következményeiről elég keveset tudni. Az új, a harmadik Orbán-kormány egészségügyért felelős államtitkára, Zombor Gábor hivatalba lépése utáni első hetekben már részt vett a Magyar Orvosi Kamara elnökségi ülésén, hogy közvetlenül beszélgethessen, vitatkozzon a rezidensszövetség hálapénz elleni javaslatáról.

A Népszabadság azon kérdésére, hogy szabad-e nekivágni a hálapénz felszámolásának a zavaros gazdálkodás gyanújába keveredett szervezettel, a politikus azt válaszolta: „az orvosi kamara és az egyéb különböző érdekvédelmi szervezetek magát a szakmát tömörítik, tehát az ő véleményük nem függ attól, hogy most van-e felügyeleti ellenőrzés vagy nincsen egy tisztségválasztás vagy egy működésbeli anomália kapcsán. Nekem az orvosok a partnereim ebben az esetben” – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.