Árverés cigány gyerekeknek: a fővédnök Orbán Viktor

"Plüssmackóval a világhálóra". A talányos elnevezés egy jótékonysági árverést takar, amit borsodi roma gyerekek javára rendeznek - Orbán Viktor fővédnökségével.

Rakaca és Rakacaszend szomszédos falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az egyik településen a lakosság több mint fele cigány, a másikban ez az arány a 90 százalékot is eléri.

A közelgő gyereknap alkalmából jövő hét szerda délután plüssmackókat árvereznek Budapesten a két falu nehéz sorban élő roma gyerekeinek támogatására. A rendezvény célja, hogy a bevételből számítógéphez és internetes kapcsolathoz jussanak. A lakóhelyi bezártság, az alacsony végzettség és a családok szociális helyzete a felnövekvő generáció számára az iskolai sikerességet, a piacképes végzettség megszerzését szinte lehetetlenné teszi. Az árverés szervezői ezen az állapoton szeretnének változtatni.

Az esemény fővédnöke Orbán Viktor, igaz, a meghívó tanúsága szerint a kijelölt miniszterelnök csak levélben üdvözli a kezdeményezést, személyesen nem lesz jelen. A helyszín a liberális kulturális központnak számító A38 hajó.

Az árverést a Magyar Görögkatolikus Egyház és a Sója Miklós Alapítvány szervezi. Az alapítvány névadója, Sója Miklós (1912-1996) görögkatolikus pap volt, a cigányok körében végzett pasztorációs (lelkigondozói) munkáját országszerte követendő példaként emlegetik. Tevékenysége a szabolcsi Hodászon cigány nyelvű liturgiákhoz, önálló cigány egyházközség megalakulásához és új templom felépüléséhez vezetett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.