Árpádsávos séta a Kossuth téren

Több száz "járókelő" vette birtokba a Kossuth teret hétfő délután - többen árpádsávos, fideszes és jobbikos lobogókkal sétálnak. A rendőrség kordonnal, Budaházy hógolyóval "erősít".

Állampolgárok egy csoportja hirdetett sétát a Parlament elé, miután demonstráció bejelentésére már nem volt idejük. Csak vasárnap derült ki ugyanis, hogy az Országgyűlés hétfőn dönt önmaga feloszlatásáról - ez adta a demonstráció apropóját.

Helyszíni tudósítónk több, a Kossuth téri tüntetésekről ismert embert látott a téren; sokan nemzeti, árpádsávos lobogókkal, illetve a kormányt gyalázó - ugyancsak korábbi jobbodali tüntetésekről ismert - transzparensekkel érkeztek, de feltűnt egy-egy fideszes. illetve jobbikos zászló is.

A rendőrséget a jelek szerint nem zavarják a "nemzeti járókelők", a környéken legalábbis - a Parlament parkolóját leszámítva - csak nagyon kevés rendőrt látni. A tüntetők korábbi felhívása szerint arra sétálóknak lehetőségük lesz a spontán - tehát váratlan eseményre reagáló - tüntetés intézményének gyakorlására.

Az MTI jelentése szerint négy óra után a helyszínre érkezett néhány tucat rendőr kordont vont az Országház épülete és a demonstrálók közé. A tüntetők kormáníellenes jelszavakat skandálnak; a korábbi utcai megmozdulásokon ismertté vált Budaházy György hógolyóval dobált meg rendőröket.

A tüntetés a kora esti órákban, rendbontás nélkül véget ért.

Kossuth tér
Kossuth tér
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.