Hegedűs a KDNP-ről: árnyékszék és árnyék kormánypárt

Egy árnyék kormánypárt, amit pedig képviselnek, az az árnyékszékbe való – ekként minősítette ifjabb Hegedűs Lóránt a kereszténydemokratákat egy vasárnapi istentiszteleten.

Demonstratív istentiszteleten adott hangot az új egyháztörvénnyel kapcsolatos véleményének vasárnap ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész. Az összejövetel nem titkolt célja a Hit Gyülekezete egyházként történt elismerése elleni tiltakozás volt. Az atv.hu beszámolója szerint a Szabadság téri templomban mintegy 70 hívő gyűlt össze, hogy meghallgassa a szitokszavakkal és barokkos körmondatokkal tűzdelt szónoklatot.

Mint kiderült, ifjabb Hegedűs árulások sorának tudja be az új jogszabályt. Álláspontja szerint a KDNP és „kétharmados lilagőzös barátai” elárulták „Isten igaz ügyét”. A lelkész megfogalmazása szerint, a törvény hátterében „a bankárkaszt cionista gyökerű hatalomtechnikája” áll, ami „a szabadkőművesség csimborasszója”.

Ezután szót ejtett a KDNP-ről is, amely szerinte „egy árnyék kormánypárt, amit pedig képviselnek, az az árnyékszékbe való”. „Imádkozzunk azért, hogy a Mindenható tüze sújtson le azokra, akik ezt az árulást elkövették” – buzdította híveit a lelkész.

Említést tett még „az ördögi megszállottságú Lázár mocskos magyarellenes indulatáról” is, majd a prédikáció befejező akkordjaként azt mondta: „az egyházfegyelmet gyakorolni kell, mert neveli és jó irányba tereli a megtévedetteket”.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.