Aránytévesztés hősnek tartani – a Mazsihisz elnöke Szegedi Csanádról

Kívánom, hogy Szegedi Csanád találja meg saját lelki harmóniáját, de aránytévesztésnek tartanám, ha közéleti hősként tekintenénk rá – nyilatkozta Heisler András, a Mazsihisz elnöke azzal kapcsolatban, hogy a volt jobbikos politikust kiutasították Kanadából.

„A programjaim 90 százalékát végig tudtam csinálni: találkoztam helyi zsidó vezetőkkel, megnéztem a belvárost, interjúkat adtam, ellátogattam a helyi lubavicsi chabad közösség zsinagógájába, hallgatóként részt vettem egy rövid megbeszélésen, ahol a magyar Oberlander rabbi és a helyi chabad vezető halachikus témákról is beszélgettek. Az előadás sem maradt el teljesen, hiszen délutánt néhány közösségi tag jelenlétében az eredeti helyszínen felvettük videóra az előadást, amelyet este lejátszottak” – így számolt be Szegedi Csanád váratlanul rövid kanadai látogatásáról. (Kiutasításának okairól és körülményeiről a volt jobbikos politikus egyéb részleteket is közöl Facebook-bejegyzésében.)

Heisler András, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) elnöke a kiutasítással kapcsolatban hangsúlyozta: Szegedi Csanád történetét magánügynek tartja, és nem közügynek.

„A Mazsihisz közéleti munkája kapcsán számos identitásukat kereső emberrel találkozunk. Szervezetünk minden esetben igyekszik segíteni nekik, de soha nem akarjuk emberek magánéleti gondjait, identitászavaruk következményeit szervezeti céljainkra kihasználni” – tette hozzá Hesiler András.

A Mazsihisz elnöke azt kívánja, hogy Szegedi Csanád találja meg saját lelki harmóniáját. Ebben biztos segíthet neki egy vallási vezető, de Heisler aránytévesztésnek tartaná, ha közéleti hősként, vagy akár pozitív példaként tekintenénk rá. A Mazsihisz vezetőjeként ezért nem kíván külön foglalkozni a „szegedicsanád” üggyel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.