Válságban van a magyar felsőoktatás szakmai minőségbiztosítása és autonómiája. Hiányzik az egyetemeken a szakmapolitikai nyilvánosság. Ez a helyzet hívta életre az Oktatói Hálózatot, amelynek a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) már 116 tagja van, a 12 kar közül ötnek az oktatói vesznek részt a közös munkában. Az alulról szerveződő szakmai szervezet célja a felsőoktatás minőségének megőrzése és javítása, az egyetemi autonómia megvédése. Más eszközök mellett ezt olyan belső szakmai fórumok megteremtésével kívánják elérni, amelyeken a felsőoktatás összetett problémáinak megoldásáról lehet együtt gondolkodni, megoldási javaslatokat kidolgozni – hangzott el csütörtökön az SZTE bölcsészkarának Auditorium Maximumában Kihívások címmel tartott szakmai fórumon.

Majó Zoltán, az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója idézte a Szegedi Egyetem című lap egy 1993. decemberi cikkét. Takarékoskodni! – adta ki a jelszót Pál József, az akkor új bölcsészkari dékán, aki attól tartott, hogy a kormány megszorításai miatt nem lesz miből kifizetni a 12. és a 13. havi fizetést. A 13. havi fizetés problémája ma már nem okoz gondot, mert azt 2010-től eltörölte a Bajnai-kormány. A takarékoskodás azonban napirenden van: tavaly 192-vel csökkent a statisztikai létszám. A gázfogyasztás – a napelempark használata és a szénszünetek miatt – 30 százalékkal csökkent. Az SZTE költségvetése – amely 2010-ben még stabil háromlábú székre hasonlított –, az utóbbi két évben minden oldalról durva veszteségeket szenvedett el. Az első láb, az állami oktatási támogatás 19,2 milliárd forintról először 16,6 milliárd forintra esett vissza, 2013-ra ebből újabb 4,2 milliárd forintot vonnak el. A második láb a saját bevételeké: oktatási, kutatási, fejlesztési támogatásokra elnyert pénz. Ehhez azonban komoly önerőre van szükség, illetve az uniós pályázatok esetében előfinanszírozás van – tehát valahonnan elő kell teremteni a pénzt, hogy a beruházás megvalósulása után lehívható legyen a támogatás. Korábban erre a kincstári értékpapír-állomány szolgált fedezetül. A jól gazdálkodó karok tudtak félretenni a bevételeikből, és ebből fedezték az önerőt, illetve az előfinanszírozást.

A harmadik láb az OEP-től érkező bevétel, amelynek a regionális egészségügyi ellátó rendszer csúcsát képező klinikák munkáját kellene finanszíroznia. Az egyetem részét képező klinikai központ azonban elviszi a pénzt a prosperáló karok elől is. Szegeden – az országban egyedülálló módon – az önkormányzati egészségügyet mindenestől átvette az egyetemi egészségügyi szervezet. Botka László polgármester 2007-ben elérte az akkori egyetemi szenátusnál, hogy a város levehesse nyakából az egészségügy fenntartásának gondját – azóta egy horzsolással is egyetemi intézményhez kell fordulni. A szegedi klinikai központnak azonban 15-30 százalékkal alacsonyabb súlyszámot fizet a teljesítményéért az OEP, mint a debreceni vagy a pécsi egyetemnek. A hiányzó összeget – mivel az SZTE egységes jogi személy – a többi karok által megkeresett pénzből voltak kénytelenek pótolni. Ez a vissza nem térülő keresztfinanszírozás 2007 óta 9 milliárd forintjába került az egyetemnek.

A tavaly év végi 860 milliós zárolás és a 2013. évi elvonás miatt januárban likviditási gondok keletkeztek. A NAV inkasszója rákerült az egyetem számlájára, mert nem tudták befizetni a fizetések utáni összes közterhet. 2013-ra a dologi kiadások összege 0 forint. Fenyeget, hogy kikapcsolják a gázt az egyetemen. A kormány intézkedései az SZTE számára új költségeket generáltak: 160 millió forintra taksálják a tranzakciós adó éves összegét. A kötelező minimálbér és bérminimum-emelés 400 millió forinttal növeli meg a kiadásaikat. Az energiamérleg a felhasználás csökkenése ellenére várhatóan 300 millió forinttal lesz több, mert a közintézményekre nem vonatkozik a rezsicsökkentés, és várhatóan tartósan romlik a forint/dollár árfolyam. A beszállítók csak az infláció felével emelik az árakat –  de ez is 130 millió pluszköltséget jelent. A bérek kifizetése a jelenlegi kondíciók mellett csak áprilisig látszik biztosítottnak. A kiemelt és a kutató egyetemi státuszra adnak 2,2 milliárd forint plusz támogatást – a kormánnyal folytatott tárgyalásokon egyedül ez látszik biztosítottnak, bár néhány más tétel is az asztalon van. A gazdasági főigazgató egy ismerősét idézte: mindenki a maga szintjén nyomorog. Szerinte a társadalom jelenlegi állapotában, amikor mindenütt csökkennek a jövedelmek, napirenden vannak az elbocsátások, a felsőoktatás nem nagyon számíthat a közvélemény támogatására.

Vilmányi Márton, a Gazdaságtudományi Kar dékánja arról beszélt: a kormányzat felsőoktatás-politikája olyan céllövészet, amelyben nem látni a célt. A stratégiai menedzsmentnek a cél az alapja: mit szeretnénk elérni? Rengeteg homályos kifejezés kering a közbeszédben: minőségi felsőoktatás, önfinanszírozó, munkaerőpiac-orientált, akadémiai kiválósági – de egyikről sem tudni, hogy pontosan mit jelent – és hogyan viszonyul a rendszer egészéhez.

A közgazdász szerint a világ felsőoktatása a válság ellenére hihetetlen módon fejlődik. A nemzetközi felsőoktatási piac heterogén: sokféle modell működik, eltérő célokkal. Nem mindegy, hogy egy adott képzési forma milyen piacra készül, és milyenek a versenytársai. Lehet kiváló egy helyi főiskola felsőfokú szakképzése egy térségi piacra. De Magyarországon 6-7 féle eltérő felsőoktatási modell működik, amelyeket nem lehet normatív alapon, egy központból irányítani. Annyi bizonyos, hogy az állandó input jellegű finanszírozásból a teljesítmény alapú finanszírozás felé kellene elmozdulni. Ahhoz azonban, hogy nívós oktatás kialakuljon, így is idő kell: ameddig az eszközök, emberek, egy speciális tudás felhalmozódik egy adott helyen. A felsőoktatás nem költség, hanem befektetés, ahol a befektetett összegek sokszorosan megtérülnek.

Csapó Benő pedagógiaprofesszor szerint pontosan tudható, hogy a világban melyek a sikeresen működő oktatási modellek. Nemcsak a felsőoktatást kell tekinteni – Magyarországon túl korai a beiskolázási szelekció, ezért sok benne a téves döntés, ami másfelől azzal jár, hogy sok tehetség eleve lehetőséget sem kap a kibontakozásra. A PISA-módszerekkel mérni lehet az oktatás aktuális állapotát és az elmozdulásait. Magyarország még mindig a középmezőnyben van – de mi úgy jutottunk oda, hogy folyamatosan csúszunk lefelé. Kérdés, megvan-e a kellő politikai akarat és a szükséges fejlesztői tudás a szükséges átalakításokra. A professzor számos tanulmányt nevezett meg, amelyet a magyar oktatásirányítók vagy nem ismernek, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagynak. Botrányos a tanárképzés helyzete: jelenleg mindössze 632 tanár szakos hallgató tanul a hazai felsőoktatásban – de ők is 15 különböző intézményben. Teljesen abszurd a szakpárosítás: van matematika-erkölcstan, testnevelés spanyol nyelv és kultúra, informatika-latin szak. Az is botrányos, hogy fizetős tanárszakok is indulnak, miközben az összesen mintegy 3 milliós tandíj a jelenlegi pedagógusfizetésekből soha az életben nem térül meg.

Az előadásokat követő vitában szó esett Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter gyulai nyilatkozatáról, amelyben azt mondta: a gazdasági főigazgatók csak a saját intézményük érdekeit nézik, és nem hajlandók valódi adatokat szolgáltatni. Majó Zoltán elismerte, hogy tényleg nagyon erős a kölcsönös bizalmatlanság: a minisztérium nem hiszi el, amit az egyetemek mondanak, és az egyetemek sem hiszik el, amit a minisztérium mond. De mivel élet-halál küzdelem van az egyes intézmények között, a felsőoktatási intézmények egymásnak sem hisznek. Vilmányi Márton szerint az egyes egyetemeken belül is nagyon erősen és féltékenyen őrzik a szereplők a karok közti, a tanszékek közti határokat. Majó Zoltán hozzátette: nincsenek "kibeszélve" olyan alapvető dolgok, mint a felsőoktatás eltömegesedése, az, hogy miért jó mégis, ha az egyes korosztályok legalább 40 százaléka felsőfokú képzésben részesül. Csapó Benő szerint mindenütt, ahol hozzáláttak az oktatási rendszer megerősítéséhez, a fordulatot megelőzte valamilyen "PISA-sokk", amelynek hatására a kérdést nyilvánosan megvitatták, és a közvéleményt a reformok pártjára állították.

Vilmányi Márton azzal fejezte be: nálunk régi hagyománya van annak, hogy a politikacsinálók hülyének nézik az egyetemeket, és kívülről akarják rájuk erőszakolni az akaratukat. Az egyetemi emberek viszont hülyének nézik a politikacsinálókat; védik az autonómiájukat, nincs együttműködés – ezért fajulhatott a helyzet idáig.