Áprilisban megint lehet frakciója az MDF-nek

Császár Antalban van hajlandóság az együttműködésre az MDF-fel, így április végén újra lehet MDF-frakció a parlamentben - mondta Herényi Károly, a megszűnőben lévő MDF-frakció vezetője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden.

Jelenleg nincs olyan független képviselő, "szabad kapacitás", akivel a házszabálynak megfelelően az MDF frakciója újraalakulhatna, de április végén lesz ilyen - mondta az MDF-es politikus. Arra a kérdésre, hogy  Császár Antallal egyeztettek-e már, azt válaszolta: nagy vonalakban egyeztettek vele arról, hajlandó-e együttműködni az MDF-es politikusokkal, és ő erre igennel válaszolt.

Császár Antal
Császár Antal

"Úgy tűnik, hogy van benne hajlandóság, hogy velünk együtt folytassa a munkát és együtt dolgozzunk, és ha ez megvalósul, akkor újra lehet frakció" - fogalmazott Herényi Károly.

Az MDF hétfői frakcióülése után Herényi Károly bejelentette: Csáky András kilépésével a kilenc MDF-es képviselő függetlenként folytatja munkáját a parlamentben. Akkor úgy fogalmazott: átmeneti időszaknak tekintik, míg függetlenként kell dolgozniuk, ez idő alatt csoportként működik az MDF volt frakciója.

A jelenlegi szabályok szerint nincs kizárva, hogy később újjáalakuljon az MDF-frakciója. A házszabály előírása szerint ez azért lehetséges, mert az ugyanahhoz a párthoz tartozó képviselők 10 fővel frakciót alakíthatnak. Párthoz tartozónak kell tekinteni a párt tagját, illetve azt, aki az adott politikai szervezet támogatásával indul az országgyűlési választáson.

Jelenleg - Csáky Andráson kívül - öt független képviselő van a parlamentben, közülük hárman - Almássy Kornél, Vas János és Császár Antal - most még nem csatlakozhat más frakcióhoz, mert a kötelezően független képviselői státuszban eltöltendő féléves időszakban vannak. Mindhármuknak hamarosan lejár a moratóriuma.

Császár Antal féléves moratóriuma április 27-én jár le. Az ő csatlakozása akkor lehetséges, ha belép az MDF-be. Az MTI-nek a volt fideszes, jelenleg miniszterelnöki megbízottként dolgozó politikus hétfőn azt mondta: a határidő lejártáig nem nyilatkozik az ügyben.

Hock Zoltán hétfőn - Csáky András kilépése után - újságíróknak úgy vélekedett: jelenleg két képviselő tudna belépni a frakcióba, de az szóba sem kerülhet, hogy "Gyenesei István kormánytag" az MDF-képviselőcsoport tagja legyen, a másik független képviselő, Tóth András pedig egyértelművé tette, hogy nem kíván belépni.

Császár Antalról Hock Zoltán hétfőn azt nyilatkozta: ő pillanatnyilag miniszterelnöki megbízott, Gyurcsány Ferenc alkalmazottja, így ugyanabba a kategóriába tartozik, mint Gyenesei István.

Herényi Károly a Nap-keltében arra a kérdésre, számoltak-e azzal, hogy amennyiben Császár Antal csatlakozik, de Hock Zoltán vagy Katona Kálmán nem kíván részt venni a frakció munkájában, azt mondta: "elég érdekes lenne, ha az említett két úr MDF-tagként nem akarna az MDF-frakcióhoz csatlakozni. Az én fejemben ez lehetőségként fel sem merül".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.