Képlékeny röghöz kötés, és 90 ezer férőhely a felsőoktatásban?

Végre sikerült leülnünk egy asztalhoz – így nyitotta szombat esti sajtótájékoztatóját az oktatásért is felelős miniszter, Balog Zoltán, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) folytatott egyeztetések után. Az első jelek alapján a beszélgetésnél több is történhetett odabent. Egy résztvevő szerint a kormány elismerte, hogy bizonyos kérdésekben rossz úton jár, és a húsvétig kijelölt tárgyalási időben a legvitatottabb kérdéseket is készek tisztázni.

A tárgyalások eddig nem azért késtek a minisztérium elvárásaihoz képest, mert a diákok kerülték az egyeztetést. Mint ismert, a felsőoktatásban érintett szereplők – a Hallgatói Hálózat, a HÖOK, a rektorok, az Oktatói Hálózat és a pedagógus-szakszervezetek – a hét elején Felsőoktatási Egyeztető Fórum néven egységbe forrva alakították ki közös álláspontjukat a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban. A Fórum elfogadta a diákok által megszarvazott hatpontos követelést, amelyeket a kormány eddigi felsőoktatást érintő politikája ellen fogalmaztak meg az utcai tiltakozásokat megnyitó első nagyobb diákgyűlés után, a múlt hét elején.

A Fórum követeli az egyetemi autonómia megőrzését, a röghöz kötést jelentő hallgatói szerződések eltörlését, a forráskivonás azonnali leállítását, a felsőoktatás valódi reformjának elindítását az érintettek bevonásával, illetve az államilag támogatott helyek biztosítását minden képzési területen. A HÖOK világossá tette, hogy nem tárgyal sem a HaHa, sem pedig Fórum háta mögött, ráadásul az érdemi egyeztetésekhez a kormánytól írásos anyagokat kért. 

Nos, mindeddig nem kaptak semmit, csak egy rekordsebességgel, a parlamenttel egy nap alatt elfogadtatott felsőoktatási törvénymódosítást, illetve néhány kormányrendeletet. A minisztérium a hallgatókkal tervezett tárgyalások előtt két nappal közleményben tudatta, hogy nemcsak a jogász- és közgazdászképzésben, hanem egyes bölcsész szakokon sem hirdet meg államilag finanszírozott helyeket.

Megegyeztek, hogy húsvétig egyeztetnek mindenről

A tárcavezető szombat este, a hallgatói érdekképviselettel közös sajtótájékoztatón elmondta, számos kérdést tisztáztak, megbeszélték, hogy április végéig „egyeztetéssorozatot” folytatnak. A tárgyalásokon az egyetemi kapacitásokról, a ponthatárokról, a keretszámokról esik majd szó. Balog Zoltán megígérte a HÖOK-nak, hogy nemsokára elküldik számukra azokat az anyagokat, amelyekből a hallgatók ki tudják olvasni a kormány szándékát.

A miniszter leszögezte: aki a 240-es ponthatárt eléri, az egyetemek kapacitásának függvényében bejuthat államilag finanszírozott helyre. Megerősítette, a PPP-konstrukciók változtatásával és az EU-projektek önrészének átvállalásával többletforráshoz kívánják juttatni az egyetemeket.

– Bízom abban, hogy többen jutnak be, mint tavaly – üzent a felvételizőknek Balog Zoltán.

A HÖOK elnöke rögtön azzal folytatta a tárcavezető tájékoztatója után, hogy mindenben egyeztetnek a Fórum tagjaival és a Hallgatói Hálózattal. – Kezdjük érteni, mit jelent a felülről nyitott felsőoktatás – mondta el az egyezetések után Nagy Dávid, aki kifejtette, számukra továbbra is elfogadhatatlan, hogy a kormány nem biztosít minden képzési területen államilag finanszírozott helyeket. Erről januárban tárgyal tovább a HÖOK és a miniszter.

A kormány elismeri, hogy bizonyos kérdésekben rossz úton jár

A kormány oldaláról megígért, állítólag az oktatásba áramló összegeket a HÖOK egyelőre nem tudja értelmezni. Akkor tudja majd az álláspontját kialakítani, ha írásos anyagokat kapnak a minisztériumtól, és kiderül, az egyetemek mekkora összegeket tudnak majd oktatásra fordítani a következő tanévben. A tárca ezzel kapcsolatban azt mondta, napokon belül átküldik a kért dokumentumokat.

Nagy Dávid, kiemelte, a kormány megnyitotta a röghöz kötéssel kapcsolatos vitát is, amit a HÖOK vezetője fontos fordulópontként értelmezett. Hangsúlyozta, ebben az ügyben a hallgatói érdekek nem sérülhetnek. Elhangzott, hogy a HÖOK web 2-es felületén konzultációt kezdeményez a diákokkal, a kormány pedig „felvételi-szájbarágó” címmel tájékoztatót tesz közzé honlapján.

Kiss Dávid, a HÖOK elnökségi tagja, aki szintén részt vett az egyeztetésen, a Népszabadságnak elmondta, „elindultunk a normális tárgyalások útján”. Kiss a felsőoktatást egybeforrasztó mozgalom hatalmas eredményének tekinti, hogy a kormány hajlandó a hallgatói szerződésekkel kapcsolatos eddigi álláspontján elgondolkodni. A HÖOK elnökségi tagja megjegyezte, a megegyezés messze van, de nagy szó, hogy a kormány elismeri, hogy bizonyos kérdésekben rossz úton jár.

– Várjuk az adatokat – fogalmaz Kiss Dávid, utalva arra, hogy a felülről nyitott felsőoktatás kormányzati ígérete szerint akár 90 ezer hallgató is bejuthat jövőre felsőoktatási intézménybe, azonban mindez csak az írásos dokumentumokból derülhet ki. Kulcskérdés ugyanis, hogy a felülről megnyitott felvehető létszámot miként finanszírozza az költségvetés.

Jelen pillanatban van egy elfogadott törvény a jövő évre, abból egyelőre csak az látszik, hogy az egyetemek a hallgatók képzésére jóval kevesebbet költhetnek, mint tavaly.

Balog Zoltán és a HÖOK szombati tárgyalása
Balog Zoltán és HOÖK tárgyalás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.