Anyázás mesterfokon: így vitázott Fábry és Hajós
Fábry Sándor és Hajós András azért ment a Millenáris Parkban lévő Európa Pontba, hogy hírverést csapjon a Szóval?! címmel meghirdetett, főként középiskolásoknak szóló országos vitaversenynek. A beharangozó sajtóeseményen Lévai Balázs rögtön kedveskedő kérdést intézett hozzájuk: „Mintegy tizenhárom és fél percig csöndben kellene maradnotok. Tudjátok abszolválni?”
Tudták – legalábbis majdnem. Miközben Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője amolyan kedvcsinálóként a „demokratikus politikai kultúra alapvető mechanizmusáról”, a vitázás „struktúrájáról”, valamint az „unió és hazánk előtt álló kihívásokról” beszélt, Fábry közbetüsszentéssel és krákogásokkal vétette észre magát.
Győri Enikő külügyi államtitkár köszöntőjében mindenekelőtt a helyszínválasztás szimbolikus jelentőségére hívta fel a figyelmet: a Millenáris Park a város könnyen megközelíthető részén fekszik, át lehet járni egyik épületből a másikba, nincsenek falak és nincsenek korlátok. (Húha...) Aztán részletesen ecsetelte, milyen rossz a kinyilatkoztatás, és mennyire jó dolog a vita, amely nyitottságot, mások iránti odafigyelést igényel.
Esküdni mertünk volna rá, hogy burkoltan saját miniszterelnökét bírálja, de – amikor közölte, hogy „Magyarország össztűz alatt áll” – rájöttünk: valamit végzetesen félreértettünk.
A mérsékelten izgalmas felvezetés után a közönség egyre nagyobb érdeklődéssel várta Fábry és Hajós verbális összecsapását. A szervezők szigorú szabályokat dolgoztak ki. A tételmondat így szólt: „az egységes Európai Unió egy utópia”. A vita egyik résztvevőjének az állítás védelmében, a másiknak azzal szemben kellett érvelnie kétszer két percben. Utána szerepet cseréltek.
Elsőként Hajós András lépett mikrofonhoz, pontosabban a gördülő szónoki emelvényhez, amelyet „cége új termékeként” rögtön eladásra kínált. (Mondván, hogy ajándékként most doktori disszertációt is kapnak hozzá a megrendelők…) Hajós megfeledkezett arról, hogy a kiosztott feladat szerint az unió ellen kellene beszélnie, és csak az utolsó pillanatokban kapott észbe. „Repedezik a csempe az EU fürdőszobájában” - jelentette ki.
Fábry szemrehányására, hogy előzőleg miért agitált Európa mellett, Hajós kemény szavakkal vágott vissza: „Ne azt figyeld, amit mondok, hanem azt, amit csinálok!” És tényleg, kifejezetten euroszkeptikus látványt nyújtott, ahogyan karba tett kézzel álldogált.
A germán és szláv tenger között, ebben a nyelvi magányban és kulturális vákuumban fokozottan szükségünk van barátokra, szövetségesekre – hangsúlyozta az Európai Unió iránt mélyen elkötelezett Fábry. Hisz egyetlen ropi törékeny, de száz ropi…
Hajós viszont felidézte azt a sokak által átélt keserű élményt, midőn egy társaságban körbekínálják a ropit, de nekünk már nem marad más, csak a zacskó alján a só. „Ideje lenne visszatérni nagyanyáink pogácsájához!” – sürgette.
Szerepcsere következett, Fábry vált az unió ellenfelévé. Albérlők vagyunk – vélekedett –, ráadásul kint, a folyosó végén van a klozett. Akkor már legyünk egyedül az albérletben, de legalább büszkén, és „állva hugyozzunk a csapba”!
Hajós szerint képviselő-, illetve vitatársának szövege bepillantást enged abba, milyen az, ha nem tartozunk Európához. Fábry közbekiabálásokkal igyekezett megzavarni a beszédet („Szégyelld magad!”, „Hazaáruló!”, „Megtalállak!”, „Köcsög!”), majd megállapította: ezer éve örök ellenségünk a függőleges és a vízszintes. Nem megy ez, térjünk vissza Levédiába, mangó színű koton és lapos tévé helyett kumisz és báránysült kell nekünk, érezni akarjuk a puszták részegítő mámorát.
Eljött a pillanat, amikor értelmüket vesztették a hosszú körmondatok. Hajós csak ennyit mondott: „Európa csendes, újra csendes, Levédia viszont ordít, újra ordít…”
