Antiszemita, de más érdemei is vannak – botrányba fulladt a budapesti szoboravatás

Szerdán mintegy 100 antifasiszta tüntető akadályozta meg, hogy Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és frakcióvezető-helyettese és Boross Péter volt miniszterelnök beszéde kíséretében leleplezzék Donáth György ferencvárosi szobrát.

Botrányba fulladt Donáth György mellszobrának a felavatása szerda délután a Ferencvárosban. A Páva utca és az Üllői út sarkán mintegy 100 antifasiszta tüntető jelent meg délután háromkor tiltakozni az ellen, hogy a fajvédő politikusnak emlékművet állítsanak. Az antifasiszták szirénákat búgatva, transzparensekkel vonultak fel, a Donáth-szimpatizánsokkal kialakuló üvöltözésben pedig az egyik díszvendég, Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és frakcióvezető-helyettese inkább azt javasolta, hogy a szoboravatást egy későbbi időpontban tartsák meg. A másik díszvendéggel, Boross Péter volt miniszterelnökkel negyedóra után elhagyták a helyszínt. A szoboravatáson Gulyás és Boross is beszédet mondott volna. A mellszoborra az antifasiszták egy leplet borítottak. Egy ököllel szétzúzott horogkereszt van felfestve rá.

Donáth a második világháború előtt és alatt a fajvédő politika ismert magyarországi alakja volt. 1939 és 1944 között országgyűlési képviselőként vállalt közéleti szerepet, a Magyar Élet Pártjának budapesti elnöki, majd a párt alelnöki tisztségét töltötte be. Ő vezette a Magyar Közösséget, amely a hasonló – nyíltan antiszemita – magyarországi civil szervezetek első számú képviselője volt. Donáthot a második világháború után koholt vádak alapján, a Magyar Közösség újjáalapításának a gyanújával halálra ítélték és kivégezték.

A szoboravatás ellen kedden közleményben tiltakozott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), amely szerint Donáth dicstelen politikai szerepvállalása felett akkor sem szabad szemet hunyni, ha a világégés után egy koncepciós perben halálra ítélve a kommunizmus áldozatává vált.

Donáth mellszobrát egyébként egy háztömbnyire akarnák felavatni a Páva utcai Holokauszt Emlékközponttól.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.