Ángyán szerint a patkányt ki kell hozni a fényre

A Fidesz mutyiügyeinek felszámolására az egyetlen módszer a teljes nyilvánosság – jelentette ki Ángyán József még május 22-én Gödöllőn.

„A patkánnyal nem szabad megpróbálni megütközni a csatornában, mert ott ő van előnyben! Ha elkezdünk alkudozni a háttérben, a sötétben mutyizni, végünk van” – mondja Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő, saját párttársaira és a kormányra utalva azon a videofelvételen, amely a Hírhatár Online birtokába került.

A portál szerint még május 22-én hangzottak el – többek között – a fenti mondatok Gödöllőn. A város polgármestere rendkívüli testületi ülésre hívta meg a országgyűlési képviselőt.

Több alkalommal tettek kísérletet Vécsey Lászlónak, a térség egyéni képviselőjének a meghívására, ám ő minden esetben elzárkózott attól, hogy részt vegyen a városi testületi ülésen – mondja a Hírhatárnak Kovács Barnabás MSZP-s önkormányzati képviselő.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere ezért döntött úgy, hogy Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkárt invitálják a nyilvános ülésre. A fideszes honatya készséggel tett eleget a felkérésnek, és a portál szerint – sokakat megdöbbentve – leplezetlenül tette közzé véleményét.

A patkányt „meg kell próbálni kihozni a fényre! Fél tőle! Visszahúzódik!” – hangoztatta Ángyán, megjegyezve, hogy a Fidesz mutyiügyeinek felszámolására az egyetlen módszer a teljes nyilvánosság, a sajtó. Jelezte: ezeket a gondolatokat egyszer Szolnokon már elmondta az egyik „maffiaközpontban, egy országos gazdagyűlésen”, és „nem voltak boldogok” a Fidesz vezetői.

A politikus többször is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi vezetés és a jobboldal összefonódása ellen az egyetlen védekezés a sajtónyilvánosság. „Ezt kell, valahogy elérjük, a teljes nyilvánosságot! Információt terjeszteni, vinni, kiteríteni a dolgokat” – mondja a felvételen Ángyán.

„Ezért vagyok hálás Hadházinak Szekszárdon. Vette a bátorságot, és megtette. Nem akármit kockáztatva” – utalt a szekszárdi fideszes önkormányzati képviselőre, aki az ottani trafikmutyi leleplezőjeként vált ismertté. Ángyán elismerően beszélt az állatorvos bátorságáról, de sötét jövőt jósolt neki.

„Ezen a terepen, aki ilyet tesz, hát annak nem nagy jövője van, de nemcsak neki, hanem a családjának, gyerekének, unokájának sem!” – vélekedett az egykori államtitkár, majd hosszasan beszélt a „földügy” és a „trafikügy” összefüggéséről.

„Ez számomra is világos, látom én ezeket a példákat” – fogalmazott. – „Sok helyen – meglepő módon, vagy nem meglepő módon – akik földet kaptak, azok mintha trafikot is kapnának még hozzá.”

A fideszes politikus szerint azok, akik a miniszterelnök feleségének üzlettársai, és közösen művelik a földet, földből is és trafikból is „rendesen részesültek”. „Ők kaptak háromszázegynéhány hektár földet, mégpedig elég jó minőségű, negyven aranykoronás földet. Ha nem felejtesz el vetni, ott tíz tonna kukorica úgy van, mint a sicc! Vetni kell, természetesen!” – mondta Ángyán. – „És a támogatás sem akármekkora azokon a területeken, és most hallom, hogy ők a trafikokból is néhányat bekerítettek maguknak a környéken. Ez minősíthetetlen szerintem!” – vélekedett a politikus.

De nem feledkezett meg Csányi Sándor OTP-vezérről sem. Elmondta, hogy ő az Ormánságban három és fél milliárd forintért felépített egy 2400 tehenes zenélő tehenészetet.

„Az ötvenes években hallottam, hogy ha a tehén zenét hall, akkor jobban tejel. De, hogy ezt valaki meg is valósítja, arra nem is gondoltam volna” – mondta az exállamtitkár. – „Bánná a fene, ha ezt a saját pénzén csinálná, csak ebben nagyon sok közpénz volt!” – szerinte ugyanis Csányi az évben négymilliárd forintot vett fel a közös kasszából erre a beruházásra.”

A légkondicionált tehenészetben az állatokat gumipadlón tartják, és vizet permeteznek rájuk, ami Ángyán szerint fenntarthatósági szempontból maga a csőd.

Jelezte azt is, hogy az új tehenészet miatt a környékben négy telep bezárt. Ez szerinte a multiknak is módszere: ha betelepülnek valahová, akkor a környékben a kicsik tönkremennek. A négy telepen 150 álláshely szűnt meg, ugyanakkor csak 58 létesült – figyelmeztetett a képviselő –, amire Csányi felveszi a támogatást, hiszen munkahelyeket teremtett.

A Bonafarm válasza: Nem szól Enya a teheneknek


A Bonafarm a cikk nyomán az alábbi közleményt juttatta el a szerkesztőségünkbe:

"Az elmúlt hetek során Dr. Ángyán József országgyűlési képviselő több nyilatkozatában is érintette a Bonafarm Csoportot. A képviselő úr által elmondottak több, a Bonafarm Csoportot érintő, tárgyszerű tévedést tartalmaznak, amiket az alábbiakban helyesbítünk. Ángyán József a Gödöllői Önkormányzat május 22-i rendkívüli testületi ülésén valótlanul állította azt, hogy a Bóly Zrt. csípőteleki tehenészete légkondicionált. A valóság ezzel szemben az, hogy a telep nem légkondicionált. Az  épületek állítható magasságú oldalfalain és a középen nyitott tetőn keresztüli  természetes szellőzést alakítottunk ki.

Ángyán József tévesen állította azt is, hogy a csípőteleki tehenészetben Enya zene szól a teheneknek. A valóság ezzel szemben az, hogy az istállókban semmilyen zene nem szól. Tény, hogy a Bonafarm szarvasmarha ágazatáról készített és a csípőteleki telepet is bemutató videó zenei aláfestéssel bír, de az sem a 80-as évek népszerű előadójától, Enyától származik. Erről bárki meggyőződhet, ha megnézi a videót a bonafarm.hu honlapon.

Ángyán József tévesen állította azt is, hogy a csípőteleki tehenészet létrehozása miatt 4 másik telepet szüntettek meg és így a környéken a korábbi 150 helyett mindössze 58 munkahely maradt az ágazatban. Ezzel szemben a tény az, hogy a Bóly Zrt. csípőteleki tehenészetének kialakítása 2 másik, a céghez tartozó, idősebb, korszerűtlen telep bezárásával járt együtt. Ezeken a telepeken, a csípőteleki beruházás hiányában is be kellett volna fejezni a termelést, mivel azok nem feleltek meg a XXI. századi követelményeknek. Ebben az esetben 105 – és nem a képviselő úr által említett 150  - munkahely szűnt volna meg, a gazdaságilag rendkívül hátrányos helyzetben lévő régióban. A beruházás segítségével ugyanakkor - szemben a képviselő úr által említett 58 munkahellyel- több mint 90 munkahelyet sikerült megmenteni a Bóly Zrt. tehenészeti ágazatában.

Ángyán József valótlanul állította azt is, hogy a csípőteleki beruházáshoz munkahely-teremtési támogatást vett igénybe a Bonafarm Csoport. A valóság ezzel szemben az, hogy a Bóly Zrt. a beruházáshoz nem igényelt, így nem is kapott munkahely-teremtési támogatást.

Ángyán József azt állította, hogy a csípőteleki beruházás „fenntarthatósági” és „energetikai” szempontból egy „csőd”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a beruházás során a legkorszerűbb technológiai megoldások kerültek alkalmazásra, aminek eredményeként olyan, hatékonyan működő szarvasmarhatelep jött létre, amelyiknek az „ökológiai lábnyoma” egy liter megtermelt tejre vetítve kisebb, mint a korábbi telepeké volt. A képviselő úr állításával ellentétben, a telep a „fenntarthatóság” maximális figyelembevételével került kialakításra, így az egységnyi kibocsátott termékre jutó környezetterhelése sokkal alacsonyabb, mint a hagyományos megoldásoknál.

A csípőteleki beruházás része annak a több éve tartó fejlesztési stratégiának, amelynek során a Bonafarm Csoport mezőgazdasági termeléssel  foglalkozó vállalkozásai az elmúlt 10 évben több mint 33 milliárd forint értékű fejlesztési beruházást hajtottak végre, amihez 24 milliárd forint önerőre volt szükség, 9 milliárd forint EU-támogatás mellett. A fejlesztések révén  nemcsak a Csoport  5500 munkavállalójának tartós, biztonságos megélhetése garantálható, de azok hozzájárulnak annak a több száz, kis- és közepes méretű mezőgazdasági termelőnek a sikeres gazdálkodásához is, akik részesei a Bonafarm integrációs partneri körének.

A fenti valótlanságokat és tévedéseket tartalmazó kijelentések pontosítását azért tartjuk kiemelten fontosnak, mert azok a Bóly Zrt-t és a Bonafarm Csoportot is rossz színben tüntették fel. Valamint azért is, mert fel kívánjuk hívni a figyelmet arra, hogy a képviselő úr más szakmapolitikai nyilatkozatainak valóságtartalmával kapcsolatban is hasonló kétségek merülhetnek fel."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.