Andrássy úti palota: Per az összeomlásig

Andrássy u. 47.: az ügyészség visszaadná az önkormányzatnak, ám az köszöni szépen, nem kér belőle. Túl sokba kerülne a felújítás. A per és a nyomozás folytatódik.

Pénteken folytatódott az Andrássy út 47. szám alatti önkormányzati ingatlan eladásának érvénytelenségét célzó polgári per.  Az ingatlanügyletet a Fővárosi Főügyészség is vizsgálja. A rendőrség pedig a teljes terézvárosi képviselő testületet hűtlen kezeléssel gyanúsította meg.

Az 1885-ben átadott épületnek napjainkra szinte minden porcikáját aládúcolták. A Fővárosi Vagyonátadó Iroda már 1993-ban azzal adta át a terézvárosi önkormányzatnak, hogy tíz éven belül teljesen fel kell újítani. De a dúcoláson kívül nem sok minden történt. Az önkormányzat kezdetektől túl akart adni rajta. Az értékbecsléssel megbízott Dollár Land Kft. 2004-ben 695 millió forintra értékelte az ingatlant üresen, míg a forgalmi értéket - az épületben lévő 30 bérlő kártalanítása okán - ennek 20 százalékában, vagyis 139 millió forintban állapította meg. A felújítás költségeit egy másik cég 840 millióra taksálta. Az épület vételére 2004 júniusában tett ajánlatot a ház 30 százalékát bérlő Ennet Kft. A szerződést novemberben kötötték meg a céggel, amely 150 millió forint plusz áfa megfizetése mellett vállalta a bérlők kiköltöztetését és a felújítást.

Ám alig jegyezték be a tulajdonjogot, a házban helyiséget bérlő Oktogon Kft. pert indított a szerződés érvénytelenítéséért. Indítványuk szerint az önkormányzat jogszabályt sértve - licit nélkül - adott túl az ingatlanon. Az 1992-es államháztartási törvény szerint ugyanis a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott értékhatár feletti vagyontárgyak csak nyilvános versenytárgyalás útján értékesíthetők. A 2005. évi költségvetési törvény egységesen 20 millió forintban határozta meg a limitet. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a palotát 2004-ben adták el, amikor még az önkormányzatokra bízták az értékhatár megállapítását, Terézváros vagyongazdálkodási rendelete pedig 200 millió forintnál húzta meg a határt. A nagyvonalúságot egyébként 2005-ben az Állami Számvevőszék bírálta.

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság érdemben nem tárgyalta az esetet, mivel úgy találta, hogy az Oktogon Kft.-nek - szaknyelven szólva - nincs kereshetőségi joga. A Legfelsőbb Bíróság viszont két évvel később úgy találta, hogy a per indításához a gazdasági érdekeltség is elég, és az ügyet visszautalta az első fokra. A Fővárosi Bíróság ezúttal semmisnek nyilvánította az adásvételi szerződést, az eredeti állapot viszszaállítását viszont nem írta elő. Időközben a perben eljáró ügyész kérte az Ennet Kft. tulajdonjogának a törlését, megjegyezve, hogy a korábbi vételárat az önkormányzatnak vissza kell fizetnie.

Az ügyészség által megrendelt új értékbecslés az üres ingatlant 1,2 milliárd forintra taksálta, lakott értékét ennek 27 százalékában, 342,2 millióban határozta meg. Az Ennet Kft. - amely mára a bérlők többségével megállapodott, és nagyrészt kiürítette a házat - kész volt megfizetni a különbséget. Plusz 195 millió forintot ajánlott, amelyet a terézvárosi képviselők visszautasítottak. A képviselők egy része úgy gondolta, hogy a per alatt nem célszerű újabb pénzügyi döntést hozni.

A fővárosi főügyész ekkor újabb pert indított az ingatlaneladás érvénytelenségét kérve. A főügyész szerint az akkori polgármester Fürst György, illetve az általa irányított képviselőtestület 200 millió forint vagyoni hátrányt okoztak Terézvárosnak.

Az évek óta húzódó elsőfokú polgári eljárás felpereseként a Fővárosi Főügyészség jogszabálysértésre hivatkozva azt kéri a bíróságtól, hogy az elsőrendű alperes, az Ennet Ingatlanfejlesztő Kft és a másodrendű alperes, a VI. kerületi önkormányzat közti adásvételi szerződést nyilvánítsák érvénytelennek, illetve töröljék a cég tulajdonjogát és állítsák helyre az eredeti - adásvétel előtti - állapotot. Ennek eredményeként az Andrássy út 47. tulajdonosává újra a kerületi önkormányzat válna.

Az ügyészség képviselője a pénteki tárgyaláson többek között azzal érvelt, hogy az ingatlanok értékesítésére vonatkozó szabályokat megsértette az önkormányzat, például a pályáztatás, nyilvánosság, átláthatóság, illetve az árképzés tekintetében, továbbá az ingatlan eladása közérdekbe is ütközik. Az adásvétel során garanciális szabályok sérültek, de az önkormányzat sem áll a törvények felett - hangsúlyozta az ügyész.

A kft. ügyvédje szerint viszont szét kellene választani az eset politikai motívumait és  jogi megítélését. Az adásvétel során jogszabálysértés az Ennet Kft. jogi képviselője értelmezésében nem történt.

A másodrendű alperes VI. kerületi önkormányzat jogi képviselője csatlakozott a cég ügyvédjének álláspontjához.

A Fővárosi Bíróság ezt követően felszólította a Fővárosi Főügyészség felperest , hogy terjesszen elő bizonyítást arra, hogy az Andrássy út 47. alatti épületre vonatkozó adásvételi szerződés érvénytelen. Az ügyész nem élt bizonyítással.

A bíróság ezután berekesztette a tárgyalást.

Az eljárás adatai szerint a 139 millió forintos forgalmi értéket képviselő ingatlanért a cég 140 milliót ajánlott, amit az önkormányzat nem fogadott el, hanem 150 milliót kért. Az Ennet ezt az ajánlatot elfogadta, és ennyiért vásárolta meg az Andrássy út és Liszt Ferenc tér sarkán álló épületet. Továbbá a műemléki jellegű épületet a tulajdonosnak fel kell újítani, várhatóan sok százmilliós költséggel. Az ingatlan értékét beköltözhető - nem lakott - állapotban mintegy 700 millióra becsülték.

Időközben rendőrségi nyomozás is indult az ügyben, amelyet tavaly nyáron a Központi Nyomozó Főügyészség vett át a BRFK-tól.

Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk az Andrássy út 47. szám alatti épület eladása vezetett a teljes előző ciklusbeli MSZP-SZDSZ frakció hűtlen kezeléssel való meggyanúsításához. A Legfőbb Ügyészség állásfoglalása szerint a képviselőtestületet büntetőjogi felelősség terheli az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos döntésekért. Mint ismeretes Fürst GYörgy hónapokig diplomáciai mentességre hivatkozva tért ki az ügyészségi megkeresés elől, ám ez ügyészség márciusra kiderítette, hogy az utazó nagyköveti státusz nem jár ilyen előjogokkal. A gyanúsítottak meghallgatása így tovább folyik.

De folytatódik a per is. A következő tárgyalást két hét múlva tartják meg a Fővárosi Bíróságon.

Ha az eljárás eredményeként az adásvételi szerződést végleg megsemmisítik, az Ennet Kft. várhatóan jelentős kárigénnyel lép majd fel. A vételár mellett az időközben elvégzett balesetveszély-elhárító munkálatok, az épület kiürítésének költségét, valamint a cégbe azóta betársuló, műemlék épületek felújítására szakosodott angol Rich Group által megrendelt rekonstrukciós tervek árát is visszaköveteli. Mindez együtt az egymilliárd forintot súrolja. Az önkormányzat aligha képes ezt megfizetni. Az Ennet Kft. korábban lapunknak adott nyilatkozata szerint a végrehajtást sem tartja kizártnak, így a palotát elárverezhetik.

A kényszer-értékesítés többnyire nyomott vételárat eredményez, ami időnként a hitelezők - esetünkben az Ennet Kft. - kifizetésére sem lesz elegendő. Így az önkormányzatnak saját kasszából kell kipótolnia az összeget. Némileg jobb konstelláció, ha az önkormányzat - várakozásra bírva az Ennet Kft.-t - tendert ír ki az eladásra. Kérdés, hogy a zavaros múltú, illetve egyre rosszabb állapotban lévő palotát mennyiért veszik meg.

Akárki győz, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

 

 

Vihar az Andrássy úton
Vihar az Andrássy úton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.