Júliusban lesz tisztújítás az MSZP-ben

Puch átmeneti elnököt szeretne, Botka szerint teljes tisztújítás lesz július 19-én.

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke szerint nagy valószínűséggel felmenő rendszerű tisztújítás lesz a pártban. A politikus úgy fogalmazott, hogy "lemondott annyi elnökségi tag, ami ezt a tisztújítást lehetővé teszi". Közölte: nagy valószínűséggel felmenő rendszerű tisztújítás lesz, amivel ő egyetért.

Arra a felvetésre, hogy a csütörtöki budapesti párttanács ellenkezőleg foglalt állást, Horváth Csaba azt mondta, hogy az "egy kisebb halmaz", a hitelesség helyreállításához a teljes felmenő rendszerű tisztújítás a jobb válasz.

Az alapszabály értelmezése ugyanakkor még mindig hagy arra lehetőséget, hogy akár ügyvezető elnökség felállításával, akár teljes tisztújítással zárják le a kérdést. A választmányra van bízva, hogy melyik forgatókönyvet támogatja - tette hozzá.

Puch László, a párt Baranya megyei elnöke ugyanott újságíróknak szintén azt mondta, hogy tisztújítás lesz az MSZP-ben, és ő azt javasolja, hogy átmeneti elnököt válasszanak, aki a következő két évben stabilizálja a pártot és a baloldalt. Hozzátette: azt is javasolja, hogy a tisztújító kongresszus negyvenöt napon belül meglegyen.

Az MSZP országos párttanácsának pénteki ülése után Botka László is arról beszélt újságíróknak, hogy "teljes, felmenő rendszerű tisztújítást írnak ki". A lehető legkorábbi időpontra, július 19-re hívják össze a tisztújító kongresszust. Ez az egyetlen alapszabályszerű javaslat, amelyet a választmány szombati ülése elé terjesztenek - tette hozzá Botka.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.