Alternatív Nobel-díj Geréb Ágnes támogatójának

Először kapott otthonszüléseket kísérő bába Alternatív Nobel-díjat. Ina May Gaskin amerikai bába a stockholmi ünnepségen kritizálta Magyarországot a Geréb Ágnessel szemben folytatott eljárás miatt. Gaskin támogatja a Szülők a Szabad Szülésért (SZASZ) mozgalom kampányát, amely Geréb szabadon bocsátásáért küzd.

Mint ismeretes, az otthonszülést elindító Geréb Ágnest elsőfokon 2 év fogházbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság, közel egy éve házi őrizetben van. Ina May Gaskin nyugtalanítónak tartja a szülő nők jogainak tiszteletben tartását Magyarországon, ami szerinte világosan látszik a Geréb ellen folytatott eljárásból is.

Gaskin beszédében felszólította a magyar kormányt, hogy avatkozzon be, és vessen véget az igazságtalan eljárásnak. Az SZASZ álláspontja szerint a bíróság kettős mércét alkalmaz: eltérően ítéli meg a kórházi és az intézeten kívüli szülést. Míg kórházi orvosok csak a legritkább esetben kerülnek büntetőbíróság elé, és perük többnyire felmentéssel zárul, a bábák ellen már egy mindennapos szülési komplikáció esetén is eljárás indul. A szülés szabadságáért küzdő civil szervezet szerint véget kellene vetni a boszorkányüldözésnek, és az otthonszülés során történt hibákat és mulasztásokat egy bábai szakmai szervezet előtt kellene kivizsgálni. Ezzel párhuzamosan biztosítani kellene, hogy a büntetőbíróság előtt álló bábák ügyét tisztességesen és elfogulatlanul vizsgálják ki.

A szülői szervezet szerint Geréb Ágnes házi őrizetének és bírósági ügyének nem bábai tevékenysége az oka, hanem a magyar kormányok sorozatos mulasztása az otthonszülés szabályozása terén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.