Az egészségügyi dolgozók nyernének, a cégautósok vesztenének

Alternatív költségvetést készített az LMP. A "Fenntarthatóság és szolidaritás" című dokumentumot a napokban nyújtják be Kövér László házelnöknek.

Öt százalékos járulékcsökkentés és az egészségügyi bérek reálérték feletti növelése - értesüléseink szerint ezek a súlypontjai a Lehet Más a Politika ma bemutatásra kerülő költségvetési programcsomagjának.

A „Fenntarthatóság és szolidaritás" névre hallgató dokumentumot azzal a céllal készítette el az ellenzéki párt, hogy egy alternatív költségvetési víziót fogalmazzon meg a kormány által várhatóan még e héten benyújtandó 2011-es költségvetési törvényjavaslattal szemben.

Az anyag leszögezi, hogy az LMP elfogadja a kormány jövő évre szóló deficitcsökkentési célját, illetve csak minimális mértékben és csak átmenetileg tartja elfogadhatónak az állami újraelosztás növelését. Ennek megfelelően a kiadásnövelési igények jelentős részére szintén a büdzsé kiadási oldalán kínál fedezetet.

A legnagyobb tétel ezek közül egy 50 milliárd forintos egészségügyi csomag, mely növelni a háziorvosok által megelőzésre fordítható keretet, a teljesítmény volumen korlát részleges eltörlésével bővítené a kórházfinanszírozást, valamint béremeléssel lépne fel az orvoselvándorlás és a szakápolók pályaelhagyása ellen. A párt elképzelései szerint tízmilliárdos nagyságrendben bővülne a hulladékgazdálkodási és más környezetpolitikai intézkedésekre felhasználható összegek, melyek fedezetét a megemelt termékdíjak jelenthetnék.

Az LMP elutasítja a kormány által javasolt adóváltozásokat, melyekkel egy 5 százalékpontos járulékcsökkentést állítana szembe. Ez véleményük szerint jobb feltételeket teremtene az ország legsürgetőbb feladata, a foglalkoztatás növelése számára.

A járulékcsökkentést az szja felső kulcsának visszaállításából, illetve ökoadókból finanszíroznák: korlátoznák többek között a céges gépjárművekhez kapcsolódó költségek elszámolását és emelnék a bányajáradékot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.