Állampolgársági botrány: az MSZP Semjén felmentését sürgeti

Az MSZP Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes haladéktalan felmentésére szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a magyar állampolgárság könnyített megszerzésével való visszaélésekre hivatkozva.

Kiss László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi közleményében utalt az Index cikkére, miszerint az utóbbi években rengeteg csaló ukrán és orosz szerzett magyar állampolgárságot, hogy aztán szabadon utazhassanak a világban, maffia épült a közvetítésre.

Kiss László emlékeztetett arra, rendőrségi eljárás folyik amiatt, hogy a gyanú szerint a Szekszárdi Járási Hivatalban pénzért adtak állampolgárságot.

A további visszaélések elkerülése érdekében a szocialisták kezdeményezik az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága azonnali összehívását - tudatta, hozzátéve: Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke pedig az eddigi visszaélések felderítése érdekében a nemzetbiztonsági bizottság napirendjére tűzi a probléma megtárgyalását.

Az ellenzéki képviselő szerint annak köszönhetően, hogy az állampolgársági törvény elfogadását követően rohamléptekkel, a megfelelő biztonsági elemek beépítése és figyelembe vétele nélkül vágtak bele a jogszabály végrehajtásába, több tízezren tehettek állampolgársági esküt hamis dokumentumok alapján.

Vadai: együttes bizottsági ülést kell tartani

A Demokratikus Koalíció szerint a parlament honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságainak együttes ülésen kellene foglalkoznia azzal, hogyan ellenőrzik a magyar állampolgárság megszerzését. Erről Vadai Ágnes beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, miután az Indexen megjelent egy cikk Ukrán maffia osztja tízezrével a magyar állampolgárságot címmel.

A független képviselő azt mondta, hogy egy ilyen maffia kialakulása azok állampolgárságának megszerzését is veszélyezteti, akik a törvény alapján jogosultak lennének arra. Hozzátette, hogy a magyar állampolgárok szabad utazása is veszélybe kerülhet, mert a szomszédos országok illetékesei dönthetnek a schengeni határok visszaállításáról.

Arra a kérdésre, hogy a cikkben megjelenteken kívül van-e valamilyen más információja az ügyről, Vadai Ágnes azt felelte: az esetről többféle információ is keringett az interneten, de pusztán az írás alapján is megérne egy együttes bizottsági ülést, hogy hogyan is alakult a kettős állampolgárság megadásának folyamata.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.