Államosítja Esztergomot a Fidesz

Mind ez ideig példátlan lépésre szánta el magát a Fidesz: a – nem kis részben a kormánypárti többségű képviselő-testület együttműködési hajlandóságának hiánya miatt – súlyos működési gondokkal küzdő Esztergom hét intézményét államosítani akarják.

Esztergom polgárai „közszolgáltatásokkal való ellátásának maradéktalan biztosítása, az ellátások színvonalának emelése, egységessége, valamint az intézmények hatékonyabb” működtetése érdekében átveszi az állam a város egyes intézményeit, azok tartozásaival együtt – ilyen értelmű törvényjavaslatot nyújtott be pénteken Navracsics Tibor, Szabó Erika, Czunainé Bertalan Judit és Kósa Lajos.

Rövid úton az államosítással zárnák le tehát a város független polgármestere és a fideszes képviselő-testületi többség között már egy év óta folyó áldatlan vitát. Tétényi Éva és a közgyűlés közötti ellentétek miatt mára Esztergom jószerivel működésképtelenné vált, és a polgármester hiába kezdeményezte többször is a testület feloszlatását – ami egyben új választás kiírását is jelentené –, a kormánypárti képviselők ebbe nem mentek bele. Maradt tehát a patthelyzet.

Nem valamennyi, csupán a korábban a megyei önkormányzattól átvett, illetve a középszintű közszolgáltatást nyújtó intézmények kerülnének most állami kézbe. Ezek közé tartozik a Vaszary László Kórház, egy múzeum, egy szociális központ, három középiskola és egy kollégium.

A képviselők előterjesztésüket azzal indokolják, hogy a költségvetési források szűkössége, illetve az önkormányzat törvénysértő működése veszélyezteti az érintettek ellátását. Ugyanakkor jelzik, hogy a nem kötelező feladataitól „megszabadított” település a megmaradó intézményei működtetésében „nagyobb mozgástérrel bír” majd.

A képviselők arról viszont egyetlen szóval sem tesznek említést, hogy a már-már alkotmányellenes helyzet fennmaradása alapvetően a helyi fideszes többség felelőssége, mert nem voltak hajlandó semmilyen módon együttműködni a széleskörű ellenzéki támogatottsággal megválasztott – a korábban ugyancsak Fidesze Meggyes Tamást váltó –polgármesterrel. 

Esztergomi fekete lyuk az égőtest helyén
Esztergom, közműcégek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.