Teljesen az államé lehet a Főgáz

Főgáz az M3-as metró felújításáért cserébe: az állam feltételhez köthette a hitelfelvételhez szükséges állami hozzájárulást.

Főgáz-részvényekkel fizethet a fővárosi önkormányzat az M3-as metró felújításához szükséges állami támogatásért. A kritikus állapotban lévő észak-déli vonal felújítása ugyanis nem halasztható tovább, ám a felújítás 70-100 milliárdos költségét Budapest – az elmúlt négy évben csaknem felére olvadt – költségvetési bevételeiből képtelen előteremteni. Sőt az esetleges hitelhez, uniós támogatáshoz szükséges önrészt se nagyon. Az állam pedig – úgy tűnik – feltételhez kötötte a hitelfelvételhez szükséges állami hozzájárulás megadását.

A Főgáz-többségi részvényeinek értékesítése abban is segíthet, hogy megkerülhessék a nyílt nemzetközi tendert, amely az uniós támogatás feltétele lenne. Csakhogy egy nyílt pályázati eljárással veszélybe kerülne az orosz partnerrel már igencsak előrehaladott tárgyalások szerződésbe öntése. A nemzetközi pályázat ráadásul nem erőssége a fővárosnak. Az eredményeket rendre megtámadják a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt, ami jelentősen elnyújta a projektek megvalósítását. Az M3-as felújítása viszont nem várhat éveket.

A főváros patthelyzetbe került: állami támogatás nélkül nincs új metró-projekt. Az állam pedig Főgáz-részvényben kérheti a jussát. A megállapodást a piaci várakozások szerint még a választások előtt megkötik, így biztosítva be az üzletet. Az ügyletet ugyan a Fővárosi Közgyűlésnek is jóvá kell hagynia, de az ráér az áprilisi országgyűlési választások után – magyarázta lapunknak Tüttő Kata fővárosi szocialista képviselő, aki szerint az állami tulajdonba vételtől sem olcsóbb, sem biztonságosabb nem lesz a fővárosi gázszolgáltatás. A szolgáltatás árát ugyanis most is az állam határozza meg, a biztonságos működésre meg intő példa a két éve megvett Fővárosi Vízművek Zrt., amelybe nem olyan rég kellett egymilliárdot belepumpálni a működési engedély megtartása okán. De még arra is kevés az esély, hogy nyereségesebben működik majd a cég. A lakossági közszolgáltatás ugyanis évente 4 milliárdos veszteséget termelt eddig is, amin aligha javít a rezsicsökkentés.

A többségi részvényekért és a menedzsment jogokért az állam várhatóan nem fizet sokkal többet, mint a kisebbségi részvényekért az RWE-nek. Mint emlékezhetünk az állami tulajdonban lévő MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tavaly december közepén 41 milliárd forintért vette meg az RWE tulajdonában lévő 49,83 százalékos Főgáz Zrt. részvénypakettet. (A társtulajdonos fővárosi önkormányzat 2014 januárban mondott le a Főgáz-részvények elővásárlási jogáról.)

Az RWE nem nagyon ellenkezett, hiszen a Főgázban lévő tulajdonrészének privatizációs névértékét tavaly tavasszal 19 milliárd forintra becsülték. Az alig egy százalékkal nagyobb, igaz, menedzsment jogokkal bíró jelenlegi fővárosi tulajdonrészt öt éve még 100 milliárdra becsülték. Csakhogy a közműcégek nyeresége azóta jelentősen csökkent a kormányzati intézkedések – például közművezeték-adó – miatt. (Az értékvesztésre jó példa az ELMŰ, amelynek tíz százalékos kisebbségi pakettjét 2008-ban részvényenként 30500 forintért adta el a főváros. Ma már alig 15 ezerért forog darabja.) Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva az állami vétel előtt elhagyható az előzetes értékbecslés és a pályázat is.

Az egyszeri többtízmilliárdos bevételt hozó részvényeladással a főváros jelentős osztalékbevételtől esik el. A Főgáz összesen 38,6 milliárd forint osztalékot fizetett ki a fővárosi önkormányzatnak1997 és 2012 között. Ám az évi 2-4 milliárdos bevétel a rezsicsökkentés nyomán töredékére olvadt az idei évre.

A városvezetés döntését azonban aligha ez motiválja. Tarlós István főpolgármester már választási programjában meghirdette, hogy győzelme esetén felülvizsgáltatja a fővárosi közműcégek privatizációs szerződéseit és amennyiben módja nyílik rá visszavásárolja az előző városvezetés kezéből „kicsúszott" közműcégeket. S így is tett. A Budapesti Szennyvíztisztító Telep visszaszerzését gyorsan követette a Fővárosi Vízművek visszavétele, ám az arra költött 7,5 milliárdos tulajdonosi kölcsönt azóta se kapta vissza a fővárosi önkormányzat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.