Állami cégek: most rohanhatna a Kehi ellenőrizni

Az Együtt-PM szövetség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatát szorgalmazza, miután a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) elrendelte a felügyelete alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok teljes átvilágítását.
Az NFM kedden - a Cinken megjelent információk kapcsán - azt közölte, hogy hatékonyságjavító intézkedési lehetőségek feltárása céljából végzik el a vállalatok átvilágítását nyár végéig, mindez a kormányzati szerkezetátalakítás nyomán vált szükségessé. Hozzátették: ezzel összefüggésben a miniszter a napi működéshez, normál üzletmenethez nem nélkülözhetetlen szerződéskötéseket felfüggesztette.

Az Index kedden arról írt, hogy Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Orbán Viktor miniszterelnök kérésére rendelte el az állami cégek üzletkötéseinek vizsgálatát.

Az Együtt-PM szerdai közleménye szerint ha mind Seszták Miklós, mind pedig Orbán Viktor úgy látja, hogy zavar van a minisztérium, valamint a felügyelete alá tartozó állami társaságok működésében és gazdálkodásában, akkor a Kehinek minden alapja megvan arra, hogy haladéktalanul vizsgálatot indítson a minisztérium és cégei gazdálkodása, illetve szerződései ügyében.
    
A pártszövetség szerint a Kehi most nyilvánvalóvá teheti, hogy nem mér kettős mércével: ha a Norvég Alappal kapcsolatban vizsgálatot rendelt el, akkor az a minimum, hogy a felmerült tények, a nyilvánosságra került információk alapján vizsgálatot indít a NFM és a felügyelete alá tartozó társaságok zavaros ügyeiben is - írták.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.