Alkotmánybíróság elé viszik a kunyhóbontások ügyét

A TASZ a hajléktalanok kunyhóinak rombolása ellen fellépő A Város Mindenkié aktivistáinak képviseletében az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mert a bíróság szerint szabálysértést követtek el, amikor a jogsértő kunyhóbontást meg akarták akadályozni, és a helyszínt nem hagyták el – közölte a Társaság a Szabadságjogokért.

Felidézik, hogy 2011 márciusában a Ferencvárosi Önkormányzat lebontatta négy hajléktalan ideiglenes otthonát, és használati tárgyait elszállíttatta. Tette ezt minden hatósági eljárás nélkül, vagyis a birtokvédelemről nem döntött, és előzetesen nem gondoskodott az érintettek méltányos és megfelelő elhelyezéséről sem. Az elszállított tárgyakról jegyzőkönyvet, átvételi elismervényt nem adtak. A társaság közleménye szerint az önkormányzat hivatkozási alapja mindösszesen „szemétszedés" és aljnövényzet takarítása volt – a területen a videók alapján semmilyen aljnövényzet és szemét nem volt. Az ombudsman a hasonló eljárásokat több alkalommal jogsértőnek találta, és az Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította a Yordanova és mások vs. Bulgária ügyben, hogy az ilyen eljárás sérti az érintettek magánélethez való jogát.

A rendőrség az aktivistákat a területről kivitte, megbilincselte és előállította, majd feljelentette. A Pesti Központi Kerületi Bíróság mai jogerős döntése szerint amikor az aktivisták a területről nem távoztak el rendőri felszólításra, megvalósították a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértést, és figyelemmel méltányolható céljukra is, figyelmeztetésben részesítette őket.

A TASZ álláspontja az, hogy egy nyilvánvalóan önkényes és jogszerűtlen, továbbá embertelen önkormányzati intézkedés rendőri biztosítása is szükségképpen nyilvánvalóan jogellenes, ezzel szembeni passzív ellenszegülés nem lehet szabálysértés. Ezért a TASZ az AVM aktivistáival az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a döntés ellen.

„Elég furcsa érve a bíróságnak, hogy nem foglalhat állást abban, hogy a kunyhóbontás jogsértő-e. Ehhez a rendőrség nem asszisztálhatott volna, sőt éppen ez ellen kellett volna fellépnie – az aktivisták elleni intézkedés és a szabálysértési feljelentés helyett” mondta Fazekas Tamás, a TASZ ügyvédje, aki a két aktivista védelmét ellátta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.