Alig ötvenen vettek részt a BKV-s tüntetésen

A BKV-nál meghirdetett 200 fős, majd 150-re módosított elbocsátás ellen tiltakozásul szervezett egész napos tüntetést a Blaha Lujza téren a cégnél működő egyik szakszervezet. A megmozduláson a várt tömeg helyett ötvenen vettek részt, amit a félelemmel magyaráz a szakszervezet vezetője.

Demonstrációs célzatú sétával indult a BKV-szakszervezetek figyelemfelkeltő akciója tegnap a Blaha Lujza téren, majd hat óra múltán a résztvevők halformába rendeződésével zárult az egykori Corvin áruház előtti parkolóban. A kettő közt a demonstráció plakátja alkotott kapcsolatot. A Blaha szökőkútja és a Népszínház utca között körbe-körbesétálók előtt hordott plakáton felül piros háttér előtt a nagy hal ette éppen a kis halat, míg alul zöld mezőben egy nagyhallá tömörült kishal-raj vette üldözőbe a nagy halat. Mert – mint az a plakáton olvasható – nem félni kell, hanem összefogni. Nos, vagy sokan féltek, vagy kevesen érezték megszólítva magukat a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete - Egységes Közlekedési Szakszervezet (KKDSZ-EKSZ) által.

Az említett érdekképviselet demonstrációjára ugyanis reggel tízre alig ötven munkavállaló jött el. Délutánra sem lettek többen. Nemes Gábor, a KKDSZ elnöke az egyre mélyebbre ivódó félelemben vélte megtalálni a csekély létszám magyarázatát. Attól tartanak – magyarázza –, hogy aki eljön, biztosan rákerül a következő listára. Ettől függetlenül sikeresnek ítélte a demonstrációt, hiszen a fő cél a figyelemfelkeltés volt.

– Még a BKV-nál is kevesen hiszik el, hogy ez a létszámleépítés csak a kezdet. Holott a cég vezérigazgatója a hétfői egyeztetésen sem tagadta, hogy az újabb autóbusztenderek újabb elbocsátásokat hoznak majd – mondta lapunknak az érdekképviseleti vezető, aki úgy vélte, hogy nem a résztvevőket, hanem az otthon maradottakat és főként a BKV további 25 szakszervezetét minősíti ez a csekély érdeklődés. Szerinte a 200 fős elbocsátás 150-re mérséklése valójában annak elismerése, hogy a létszámleépítést más módon is meg lehetett volna oldani. Például, ha a BKV az év elején létszámstopot vezet be, és a határozott idejű munkaviszonnyal rendelkező dolgozók szerződéseit nem hosszabbítja meg.

Később esély sem lesz a tömeges elbocsátások megakadályozására, főként, ha az érdekképviseletek széthúznak – mondja Nemes Gábor, aki attól tart, hogy a buszvonalak további kiszervezése, az agglomerációs járatoktól való megválás, illetve a 4-es metró beindulása újabb elbocsátáshullámot kelt. Ezért azt javasolja, hogy az üzemeltetési tenderek feltételei között szerepeltessék: az átvett vonalakon dolgozókat az új szolgáltatónak is át kell vennie. Mindemellett nem igazán érti, hogy miért vettek fel az idén 70 új dolgozót, ha most 150-et el kell küldeni.

A BKV eredetileg 200 munkavállaló elbocsátását jelentette be júniusban, de a menedzsment a szakszervezetekkel történt tárgyalások eredményeképpen hétfőn 150-re csökkentette az elbocsátandók létszámát. A cég erre vonatkozó ajánlatát két szakszervezet – a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) – el is fogadta. A KKDSZ viszont nem. A BKV továbbra sem adta meg a szakszervezetek által kért adatokat – magyarázta a visszautasítást Nemes, aki szerint, ha másfél hónap alatt negyedével lehetett csökkenteni az elbocsátandók számát, akkor az kellő idő és szervezés után nulla is lehetne.

Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke viszont elégedett volt. A hétfői tárgyalások után az MTI-nek azt mondta, hogy a tárgyalásokon a 200-ról 170 főre csökkentett létszámot további 10-15 százalékkal tudták mérsékelni. Ezenfelül eredményként értékelte, hogy a BKV lehetőséget biztosít a megfelelő képzettségűeknek arra, hogy másik üzemegységben dolgozzanak tovább. A BKV vállalta azt is, hogy 2013-ban már nem hajt végre újabb csoportos létszámleépítést. Gulyás azt is pozitívumként értékelte, hogy a BKV elfogadta a szakszervezetek számításait a dolgozók leterheltségéről.

A BKV még a demonstráció előtt közleményben tudatta, hogy bár elfogadják a véleménynyilvánításnak ezt a módját, de azt céljavesztettnek tartják. A közlekedési társaság vezetése azt gondolja, hogy egy olyan kényszerhelyzetben, amikor üzemeltető cégként a BKV a buszágazatában 13 százalékos teljesítménycsökkenéssel számol, az ágazatot érintő mindössze 3-4 százalékos leépítés méltányos. Az ajánlat korrektségét jelzi a cég szerint, hogy a három demonstrációt hirdető érdekképviselet közül kettő vissza is vonta a korábbi sztrájkfenyegetést. S végül kifejtik, hogy a cég az idén tudatosan készült a piacvesztésre. Leállították a munkaerő-felvételt, illetve a munkaügyi intézkedéseknek köszönhetően 540 munkavállaló helyett immáron csak 170-től kell megválniuk.

A távozni kényszerülő kollégákat kétnapos állásbörzével segítették augusztus végén a minisztériummal, a munkaügyi központtal, illetve több közlekedési, illetve egyéb profilú céggel karöltve. Ezenfelül a cégen belüli munkakörváltásra – például az új metróüzem területén – is igyekeznek lehetőséget biztosítani.

A Blahán körbe-körbe „úszó” kishalak talán nem olvasták a közleményt, mert csak fütyültek és nyomták a dudát, azt remélve, hogy együtt tényleg többnek, nagyobbnak látszanak.

Kevés kishal gyűlt össze
2013. szeptember 3. A BKV szakszervezetének, a KKDSZ-EKSZ demonstrációja a Blaha Lujza téren. 2013.09.03. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.