Alig két hete maradt Csipak Péter villájának

Alig két hete van még Csipak Péter villájának, amit a dúsgazdag vállalkozó nem ott épített fel, ahová az engedély szólt – tudta meg a Blikk.

A Hármashatár-hegynél fekvő, milliárdos értékű palotát az eredeti tervektől eltérően 8 méterrel arrébb, részben természetvédelmi területen emelték - írja a lap.

Emlékeztetnek: egy jogszabályváltozás kötelezi a II. kerületet, hogy ledózerolja az épületet, hacsak Csipak nem kéri bíróságon a bontási határozat felfüggesztését. Információik szerint eddig nem kérte, vagyis kérdéses, a vállalkozó és ügyvédei tudnak-e az előírás megváltozásáról.

A jogvita előzménye, hogy Csipak Péter megfellebbezte a kerület bontási határozatát a budapesti kormányhivatalnál. De a kormányhivatal is úgy döntött, hogy a villa eldózerolható. A hivatal erről levélben értesítette a kerületet még a két ünnep között. Január utolsó napjaiban telik le a 30 nap, amikor is az önkormányzatnak ki kell vezényelnie a buldózereket. Csipak Péter csak úgy úszhatja meg a bontást, ha bíróságtól kéri a bontási határozat felfüggesztését. A vállalkozó nem kívánt nyilatkozni, ahogy Balaton Balázs, a II. kerületi önkormányzat szóvivője sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.