Alig van rákgyanús beteg a soronkívüli CT- és MR vizsgálatokon

Három hónapja vezették be, hogy soron kívül, két héten belül fogadni kell azokat a betegeket, akiket daganat gyanújával MRI- vagy CT-vizsgálatra küld az orvosa.

A legnagyobb magán egészségügyi szolgáltató, a Diagnoscan Magyarország Kft. egyelőre azt tapasztalja, nem sok ilyen eset van - írja a hvg.hu.

Már egy ideje erősen borzolta a kedélyeket, hogy a daganatos betegség gyanújával várakozók életkilátásait is rontotta a CT és MRI hozzáférés szűkössége. Erre határozott úgy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy kötelezi a kórházakat, illetve a szolgáltatókat, hogy mindazokat a betegeket két héten belül fogadni kell, akiket daganat gyanújával küld CT vagy MRI vizsgálatra az orvosa.

Ez a rendszer három hónapja működik, így még kevés tapasztalat gyűlt össze arról, hogy hány beteg gyógyítását gyorsította fel. A Diagnoscan tapasztalata szerint meglepően kevés ilyen esetük volt. Budapesten, a MÁV kórházban három hónap alatt mindössze 6 beteget kellett előre venni a CT vizsgálatra, Debrecenben 89, Szegeden 132 eset adódott. Márpedig a centrumokban ennyi idő alatt átlagosan 2,5-3 ezer beteg is megfordul. Könnyen lehet, hogy ezek az arányok módosulnak, a nyári, csöndesen szezon után felpörög a sürgős kéréssel érkezők száma.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.