Áldozatok vagy tettesek?

Áldozatok leszünk vagy tettesek vagyunk?” - címmel mondott napirend előtti felszólalást Mesterházy Attila.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese a közbiztonság kapcsán hangsúlyozta: nem csak a kormány, de minden parlamenti erő felelőssége az erőszakkal szembeni fellépés. Jól működő rendőrséget, ügyészséget, megbízható és kiszámítható bírósági gyakorlatot szorgalmazott.

Mesterházy Attila – kimondatlanul is a romákkal szembeni előítéletre utalva - negatív példaként említette azt az írországi gyakorlatot, amely szerint a szigetországban korábban minden egyes bűncselekmény elkövetőjéről szólva hozzátették: protestáns vagy katolikus volt az illető. „Az erőszak maga a lényeg, nem az elkövető származása, hite. Nem mehetünk tévútra. Az erőszak erőszakot szül, ezt meg kell állítanunk, s ez fontosabb a pártpolitikánál.

Merni kell elhatárolódni!” - fogalmazott Mesterházy Attila. A kormány részéről Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára válaszolt, megemlítve, hogy a rendvédelmi szervek mindent megtesznek azért, hogy az elmúlt időszak felidézett bűncselekményeinek elkövetőit elfogják. A megelőzés és felderítés érdekében a rendőrség együttműködik a polgárőrökkel, de a Magyar Vadász Kamarával is. Az államtitkár felhívta a figyelmet a roma családok elleni támadások kapcsán létrehozott, ingyenesen hívható zöld számra, ezenkívül közölte: a borítékokban feladott fehér poros küldemények kapcsán való törvényi szigort erősíteni kívánják. „Az ordas eszmék elleni fellépéshez közös politikai összefogásra van szükség” - mondta Juhász Gábor.

A védelem jogán egy siennai freskóról - és az UD Zrt-ről és Hende Csabáról

Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető viszot keményen ostorozta a kormányt, szintén a közbiztonság, a rendőrség helyzete kapcsán. "A védelem joga" címszóval elmondott napirend előtti felszólalása során az ellenzéki politikus egy közel 600 éves siennai festő által készített freskóra hivatkozott, melynek címe: "A jó kormány allegóriája" - melynek központi eleme a béke, a hétköznapok biztonsága, legalábbis Navracsics Tibor értelmezése szerint, aki szerint mindazoknak, akik ártatlanul élik a mindennapok életét, joga van a védelemhez, amit az államnak kell garantálnia, nem magánhadseregnek. Viszont "hátbiorzongatóan közel kerültünk ahhoz, hogy kikezdhető családunk, vagyonunk biztonsága, "mert a rendőség nem képes teljes egészsében hivatásásnak megfelelni, mert nem erős".Ennek oka a rossz kormányzás, annak hanyag lépései - konstatálta Navracsics Tibor, aki ezt követően egy kérdéssort intézett a miniszterelnökhöz az ülésteremben: tudja-e a miniszterelnök, hogy a rendőrök általéletkora 28- 30 év körül mozog; 2 év alatt 5 ezer rendőr távozott; egy rendőr kezdő mfizetése 80 ezer forint (de még ezt is kezdik elvenni); 3013 körzeti megbízotti stástusz 818 nincs betöltve; a jövő évi kölstégvetés szerint 10 milliárddal kevesebbet kap az ágazat. felszólalása ezen pontjától a Fidesz frakcióvezetője már nem Gyurcsány Ferenccel, hanem a pulpituson ülő Szili Katalinnal "hadakozott", a házelnök ugyanis legalább négyszer próbálta félbeszakítani, mivel túllépte a rendelkezésére álló időkeretet. Navracsics Tibor ennek ellenére végigmondta: Kontrát Károly és Lázár János kísérletet tesznek egy 3 milliárdos átcsoportosításra a büdzsében a rendőrség javára.

Minderre Juhász Gábor államtitkár úgy reagált: Magyarországon erős, jogtisztelő rendőrség van, s mást sem csinálnak, minthogy a gyülekezési törvény labirintusai között igyekeznek ellátni faladatukat (mivel a Fidesz nem volt partner a törvénymódosításokhoz); s ezt a próbát kiálták, tette hozzá az államtitkár, akit a szocilista honatyák megtapsoltak. Juhász Gábor ezek után sorra cáfolta Navracsics Tibor következtéseit. Azt elismerte, hogy nincs feltöltve a körzeti megbízotti állomány, viszont több mint száz új megbízottat vettek fel, s 40 ezerrel emelték a fizetést. Két év alatt ötezren mentek el, de prózai okok miatt: sokan 42 évesen úgy mennek nyugdíjba, hogy magasabb a nyugdíjuk, mint a fizetésük volt. A rendőrök-tiszthelyettesek lakáshoz jutását havi 40 ezer forinttal támogatják, a rendőrök átlagfizetése pedig "110 ezer forint környékén van, túlórákkal". Végül a rendészeti államtitkár úgy fogalmazott: nem elégedett mindezzel, szeretnének is szeretnénk változtatni a rendőri fizetéseken. A magánhadsereg kapcsán pedig úgy riposztozott a fideszes politikusnak: Magánhadsereg dolgában biztosak lehetünk abban, hogy arra nincs szükség. De hadd tegyek egy csípős megjegyzést, "az UD Zrt ügyéhez a szocialistáknak semmi köze nincs". (Ezzel nyilvánvalóan a fideszes szálakra, Demeter Ervinnek és Kövér Lászlónak az UD Zrt vezetőjéve, Horváth Jánossal folytatott telefonbeszélgetéseire utalt.)

Végül Juhász Gábor még egy labdáűt leütött: figyelmzetette Navracsics Tibort, hogy ha esetleg a rendőrség újjászervezése szóba kerül, el kell dönteni hogy az "újjászervezést" vagy "feloszlatást" jelent-e, s ezt Hende Csabának is meg kellene magyarázni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.