Aláírásgyűjtés a Balatonringért

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a Somogy megyei Sávolyon szombaton: a helyiek ezzel demonstrálnák azt, hogy továbbra is támogatják, szükségesnek tartják a községbe tervezett motorversenypálya, a Balatonring megépítését. Akciójukat azért indítottak, mert a napokban több civil szervezet is bírálta a beruházást.

A Somogy megyei Sávolyon aláírásgyűjtésbe kezdtek szombaton. Az akciót kezdeményező Bobek József polgármester érdeklődésünkre azt közölte: azok aláírását várják, akik szerint fontos, szükséges a falu, a térség és az ország számára a sávolyi motorversenypálya megépítése, a világbajnoki MotoGP futamok megrendezése.

Bobek József közölte: azért indították az aláírásgyűjtést, mert az elmúlt napokban több támadás, bírálat is érte a beruházást, holott az „óriási lehetőségeket, új munkahelyeket, jelentős adóbevételeket teremtene."

Az előzményekről: a spanyol ingatlanfejlesztő Sedesa-csoport érdekeltségébe tartozó projektcég, a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. a somogyi község határában épít gyorsasági-motoros versenypályát, ahol - az eredeti tervekhez képest egy éves késéssel - az idén szeptemberben rendeznék az első világbajnoki futamot. A pályát már tavaly elkezdték építeni, ám a munkálatok befejezéséhez a beruházónak feltétlenül szüksége van a Magyar Fejlesztési Banktól remélt 15,3 milliárd forintos hitelre.

A hitelszerződés megkötése már karnyújtásnyira volt, amikor nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország azért, mert szerintük túlságosan kockázatos a sávolyi MotoGP-beruházásban való állami szerepvállalás.

A három szervezet a Magyar Fejlesztési Bank által a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. részére nyújtandó, 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy húszmilliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötés és a kifizetések felfüggesztését kérte. (A beruházó szerint a 20 milliárd forint valójában nem állami támogatás, ez az összeg a világbajnoki futamok tíz éves jogdíját fedezi.)

A civil szervezetek kifogásolták azt is, hogy a kölcsön és a támogatás alapját a KPMG tanácsadó cég által készített megvalósíthatósági tanulmány jelenti, amit azonban a fejlesztési bank és a kormány sem hozott nyilvánosságra. A történtek miatt Bajnai Gordon kormányfő arra kérte a gazdasági minisztert, hogy mielőbb hozza nyilvánosságra az érintett hatástanulmányt.

 

Munkagépek dolgoznak a leendő Balatonring 196 hektáros területén
Sávoly, 2009. augusztus 25. Munkagépek dolgoznak a leendő Balatonring 196 hektáros területén. A földmunkákkal és a terület rendezésével elkezdte építeni a spanyol beruházó, a Sedesa csoport Sávolynál a MotoGP-pályát. A 90 millió eurós - több mint húszmilliárd forintos - Balatonring beruházás első fázisában mintegy 40 munkagép végzi majd a földmunkákat, napi 10 ezer köbméter földet megmozgatva. Az első magyar Moto GP-futamot jövő szeptemberre tervezik a pályán. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.