Aláírásgyűjtés indul a bérplafonról

Megkezdődhet az aláírásgyűjtés az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután kedden jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott választási bizottsági határozat.

Kész Zoltán független országgyűlési képviselő tavaly december 21-én nyújtott be tizenhárom, a korrupció visszaszorításával, valamint a kétmillió forintos bérplafonnal kapcsolatos népszavazási kérdést a Nemzeti Választási Irodához (NVI). A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) január 18-án hitelesített két kérdést: az egyik az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonra vonatkozott, a másik a kampányfinanszírozással függött össze. A hitelesítő határozatok ellen 15 napon belül lehetett jogorvoslati kérelmet benyújtani, a határidő kedden 16 órakor járt le.

A kampányfinanszírozással összefüggő kérdéssel szemben már a múlt héten jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, a bérplafonnal kapcsolatos határozattal szemben azonban nem érkezett jogorvoslat, így jogerőre emelkedett az NVB hitelesítő határozata, azaz megkezdődhet az aláírásgyűjtés a népszavazási kérdésben. A hitelesített kérdés, amelyben megindulhat az aláírásgyűjtés, úgy szól: „Egyetért Ön azzal, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. számú mellékletében meghatározott gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló természetes személy havonta legfeljebb bruttó 2 millió forint összegű javadalmazásban részesülhessen?”

A Kúria döntését meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben. A megjelenéstől számított öt napon belül a Nemzeti Választási Iroda elnöke átadja a szervezőknek a hitelesítő záradékkal ellátott aláírásgyűjtőív-mintapéldányt. A népszavazási kezdeményezést csak erről az ívről készített másolaton lehet támogatni. A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.