Ákos jobban teljesít a szignálbizniszben

Az MTVA megküldte a Kovács Ákos cégével a közrádió szignáljainak elkészítésére kötött szerződést az atlatszo.hu számára. A Kossuth-díjas zenész a megbízással 12 millió forintot keresett, ami korrektnek tűnik, de érthetetlen, hogy az információt miért csak bírósági per után adták ki.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) október 30-án elküldte az atlatszo.hu részére azt a szerződést, amelyet a neves zenész, Kovács Ákos cégével kötött. A Fehér Sólyom Kiadói és Kereskedelmi Bt.-vel 2013. március 21-én szerződött az MTVA a Kossuth, a Petőfi, a Bartók, valamint az MR4, MR6 és MR7 rádiócsatornák hangzó arculati elemeinek megtervezésére, zenei hangszerelésére és azok felvételére.

Mint a portál írja, a szerződés szerint 22 darab, egymással összefüggő elemből álló szignált kellett készíteni, csatornánként eltérő hangszereléssel, összesen 220 darabot. A szerződés összege 12 millió forint, tehát egy kész szignál kb. 50 ezer forintba került úgy, hogy a közreműködőket Ákos cége fizette, és a közmédia megkapta érte a szignálok jogdíjfizetés nélküli örökös használati jogát is. (A Fehér Sólyom Bt. tavalyi e-beszámolója itt olvasható.)

A lap szerint a megállapodás korrektnek tűnik, bár a szolgáltatás speciális jellegére tekintettel nem nagyon lehet összevetni piaci árakkal, versenyeznie pedig nem kellett a megbízásért. A cikk megjegyzi: "most már csak azt nem tudjuk, hogy miért volt szükség az információ megszerzéséhez bírósági perre".

Mint írják, az árazás nem tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak, még ha a magyar könnyűzenében gyakori is, hogy komoly művészeti értékű teljesítmények ennél jóval kevésbé lesznek jövedelmezőek. A baj ott van, hogy nem volt (az MTVA tartalomvásárlásainál soha nincs) verseny, pedig ezt nem zárja ki semmi, így nem tudjuk, hogy ugyanennyiért vagy kevesebbért mit lehetett volna másik szerzőtől kapni. Ha viszont nincs verseny (mert az MTVA ösztönösen tudja, hogy mire van szüksége, mert az új közmédiás imidzsbe csak Ákos illik), akkor az lenne a legkevesebb, hogy a szerződés tartalma nyilvános. Vagy ha már nem nyilvános, akkor legalább nem tesznek úgy a szereplők, mintha az adatot kikérő újságíró indított volna ellenük nemtelen támadást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.