Akkor sem biztos, hogy Budaházy szabadul, ha jelölt lesz

Budaházy Györgynek összejött a képviselő-jelöltséghez szükséges számú ajánlószelvény - adta hírül az Index. Miközben Budaházyt többek között terrorcselekmények elkövetésével gyanúsítják és ezért előzetes letartóztatásba helyezték.

Ha azonban hivatalosan is képviselőjelöltté válik, ugyanúgy mentelmi jog illeti meg, mint a hivatalosan mandátumot szerzett politikusokat - írja az Index.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az ellene folyó eljárás automatikusan szünetelne. A mentelmi jog ugyanis nem érvényesül korlátlanul: amennyiben egy országgyűlési képviselő - esetleg bíró, ügyész vagy más, mentességet élvező személy - bűncselekményt követ el, ezt az immunitást pontosan meghatározott szabályok szerint átmenetileg felfüggeszthetik.

Parlamenti képviselők esetében erre a legfőbb ügyész tehet indítványt. Volt is számos példa rá, hogy a vádhatóság ilyen kéréssel fordult az országgyűléshez. A parlament eddigi gyakorlata azt mutatja, hogy a képviselői tevékenységgel összefüggésben elkövetett bűncselekmények gyanúja esetén - ilyen például, ha egy politikus másokat sértő kijelentéseket tesz, és emiatt feljelentik - a mentelmi jog felfüggesztése iránti indítványt elutasítják.

Más azonban a helyzet, ha valaki köztörvényes bűncselekménybe keveredik, például hivatalos személy elleni erőszakot követ el. Akadt ugyanis ilyen képviselő, és őt a parlament az igazságszolgáltatás kezére adta. A politikust utóbb elmarasztalták, így a mandátumát is elveszítette.

A képviselőjelöltek esetében is létezik hasonló eljárás, csak ekkor nem a parlamentnek, hanem az Országos Választási Bizottságnak (OVB) kell döntenie. A közelmúltban erre is akadt példa. Egyed Zsolt, a Jobbik miskolci jelöltje esetében a Miskolci Városi Bíróság egy rágalmazási ügy miatt kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését, és a testület a kérésnek helyt is adott.

Valószínű tehát, hogy Budaházynak sem érdemes még csomagolnia, mert korántsem bizonyos, hogy a mentelmi jog mögé bújva kiszabadulhat az előzetes letartóztatásból. Az viszont kérdéses, hogy a jelölt hivatalos nyilvántartásba vétele és a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány benyújtása, illetve OVB-nek vélhetően az immunitás felfüggesztését eredményező döntése közötti időben Budaházyt szabadítani kell-e. Ilyen esetre ugyanis mind ez ideig nem volt példa.

Budaházy szabadon bocsátásáért a Jobbik prominensei számos alkalommal szót emeltek, többen pedig közreműködtek az ajánlószelvények összegyűjtésében is, alig titkolva, hogy így akarják kihozni a fogdából. A párt választási programjában viszont elég egyértelműen fogalmaz: eltörölnék a mentelmi jogot, mert az „eredeti funkciója, a képviselők szabad és nyugodt munkájának biztosítása helyett mára a képviselők - nem egyszer köztörvényes - büntetőjogi felelősségének eltakarására szolgál".

Akkor ezt most hogyan kell érteni?

Budaházy György kommandósok között a tárgyalóteremben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.