Akinek késett a fizetése, reklamáljon a kincstárnál!

Ha valaki az állami szférában nem kapta meg időben a fizetését, esetleg a szokásosnál kevesebb összegnél kevesebbet kapott, reklamáljon az államkincstárnál – szólítja fel az érintetteket a szervezet elnöke.
Haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók bérekkel kapcsolatos esetleges panaszait a Magyar Államkincstár - mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek. Az Index szombaton azt írta, úgy tudják, hogy az országban több helyen, Fejér megyétől Budapesten át Gyuláig sok olyan közalkalmazott van, aki 30-50, vagy akár 100 ezer forinttal kevesebb pénzt kapott, mint kellett volna.

Az elnök hangsúlyozta, csak azokkal a panaszokkal tudnak érdemben foglalkozni, amelyekről tudomásuk van. Az esetleges panaszokat a kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen lehet jelezni - tette hozzá. Dancsó József közölte, hogy decemberben 99 ilyen esetről tudtak, januárban eddig négy problémás kifizetésről szereztek tudomást.

A Magyar Államkincstár csaknem kilencszázezer állami szférában dolgozó munkavállalónak végzi a bérszámfejtését már évek óta. Tavaly szeptember 1-jével egy új, az úgynevezett Központosított Illetményszámfejtési Rendszerre (KIRA) tértek át, amely novembertől országosan működik.

Ennek lényege, hogy egyetlen rendszerben kezelik a bérszámfejtést, ami akár kétmilliárdos megtakarítást is eredményez a központi költségvetésnek, hiszen nem kell megelőlegezni a fizetéseket, hanem még adott hónapban megtörténhet a számfejtés, hasonlóan a piaci szférához.

Hangsúlyozta, hogy a régi rendszerhez képest az új már sokkal kevesebb hibával dolgozik: míg tavaly júliusban még 6500 informatikai tévesztés fordult elő, addig a KIRA elindulása után, decemberben már csak 2190, és idén januárban várhatóan tovább csökken ez a szám.

Dancsó József szólt arról is, hogy az átállás során az egyik legnagyobb nehézséget egyfajta szokásjog jelentette, amely szerint a munkavállalók adott hónap első vagy második napján megkapták az illetményüket, miközben a törvény azt írja elő, hogy ötödikéig, illetve tizedikéig kell megkapniuk a járandóságaikat.„Ez sokak számára újdonság volt, amit meg kell szokni, át kell állni" - tette hozzá.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.