Tüntetők vertek sátrat a Kossuth téren

"Orbán Viktor vagy menjen el innen a fenébe, vagy vállaljon felelősséget az ország összes állampolgáráért!” – sátortábort állítottak fel a Kossuth téren A Város Mindenkié (AVM) csoport aktivistái, a hajléktalanok üldöztetése ellen tiltakoznak.

"A szeretet mindenkié" – több tucat aktivista jelent meg péntek délután sátrakkal a budapesti Kossuth téri óriási karácsonyfánál. Az AVM-esek húsz sátrat húztak fel a Parlament előtt, amit előre nem jelentettek be a hatóságoknak. A tervek szerint este 10 óráig maradnak – feltéve, hogy a rendőrök nem avatkoznak közbe.

"A tüntetők a nem bejelentett akció során azt követelik az Országgyűlés tagjaitól, hogy a szegény emberek üldözése és kisemmizése helyett foglalják törvénybe a lakhatáshoz való jogot, és alkossanak megfelelős lakás- és szociálpolitikát annak érvényesítése érdekében" – jelentette be az otthontalanok jogaiért küzdő civil szervezet.

Az AVM szerint a Fidesz 2010 óta állampolitika szintjére emelte a közterületen élő emberek üldözését. 2011-ben a fővárosban tiltották be az életvitelszerű közterületen tartózkodást, majd 2012-ben szabálysértéssé nyilvánították a közterületi hajléktalanságot. Miután 2012 végén az Alkotmánybíróság megsemmisítette ezt a törvényt, 2013-ban a Fidesz alaptörvénybe írta az utcán élés büntetésének lehetőségét. 2011-ben több mint 800, 2012. április 15. és 2012. november 21. között 2200, 2013. október és 2014. december között pedig több mint 400 esetben indult eljárás utcán élő emberek ellen csak azért, mert hajléktalanok. A kormány 2013-ban összesen 19 millió forintot, 2014-re pedig 227 millió forintot különített el az életvitelszerű közterületen tartózkodás tiltásának végrehajtására. 2013 végén Budapesten külön szabálysértési irodát nyitottak, amely kizárólag a hajléktalan emberek előállítására szolgál.

„Elnyomnak minket azzal, hogy megvonják a segélyeket, kihúzzák a lábunk alól a talajt azzal, hogy megbírságolnak, és elzárással fenyegetnek. Orbán Viktor és kormánya politikájával a mélybe taszítja az embereket, a szegényeket még szegényebbé teszi, a hajléktalan embereket pedig megbírságolja és elzárja azért, mert nincs hol lakniuk” – mondta a Kossuth téren Kovács Tünde, az AVM hajléktalan aktivistája.

Csizi Zsolt – szintén hajléktalan aktivista – pedig azt követeli a Fidesztől, hogy vonják vissza a hajléktalan embereket büntető törvényt; segítsék az embereket, és ne rugdossák még mélyebbre őket. "De leginkább azt követelem az Orbán-kormánytól, hogy vagy menjen el innen a fenébe, vagy vállaljon felelősséget az ország összes állampolgáráért!”

Az aktivisták a Kossuth téren karácsonyi ajándékot osztanak a helyszínen tartózkodó rendőröknek és nézelődőknek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.