Akár 240-nel is repeszthetnek majd a magyar zsaruk

Sportos Skodákat kap a rendőrség: ötven darab kétszáz lóerős Octavia RS-t állítanak szolgálatba a héten.

Ötven új, RS Skoda Octavia típusú gépkocsit kap a rendőrség a magyar soros EU-elnökséggel kapcsolatos feladatok ellátására - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Bényi Mónika elmondta: a kocsikat - amelyek átadása a héten fejeződik be - a végleges szolgálati helyükön, az autópálya-alosztályok egységeinél helyezik el.

Az autókat a soros uniós elnökséggel összefüggő rendezvényeknél konkrét feladat ellátására a helyszínre vezénylik, a delegációkat kísérő-felvezető járművek lesznek. Az ötven RS Skoda Octavia mindegyikét megkülönböztető jelzéssel látták el.

Ezek a kocsik már-már sportautós tulajdonságokkal rendelkeznek, mert a kétliteres benzines turbómotor kétszáz lóerő leadására képes. Így az Octavia RS végsebessége eléri az óránként 240 kilométert, nulláról százra pedig mindössze 7,3 másodperc alatt gyorsul fel. Egyébként vannak már ilyen autók szolgálatban az autópályákon ma is.

A sportosra hangolt Skodának persze ára van: némi extrákkal valamivel több mint nyolcmillió forintot kérnek érte.  A fogyasztását sem a kispénzű emberek pénztárcájához igazították, bár a gyári adatok szerint vegyes forgalomban beéri 7,8 literrel százon. De ha meghajtják, ez az értékkönnyen 10-12 literig emelkedik. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.