Ajánlják, de nem lesz kötelező a latin

Bár az Emberi Erőforrás Minisztériuma szerint nyelvi és kultúrtörténeti szempontok alapján egyaránt indokolt lenne a latin tanítása az iskolákban, azt még az elitképzésre szánt nyolcosztályos gimnáziumokban sem teszik kötelezővé szeptembertől.

Ezekben az iskolákban a 7. osztálytól csak választható második idegen nyelv lesz - ismerteti az Index szerdai cikkében.

A megjelent hírekkel szemben még a nyolcosztályos gimnáziumokban sem tennék kötelezővé a latin nyelv oktatását, közölte az Index kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A nyelvoktatási stratégiáról szóló fehér könyv valóban úgy fogalmaz, hogy "a nyolc évfolyamos gimnáziumok sajátossága, hogy kötelezően latint tanulnak a tanulók", de a tárca hangsúlyozta: nincs olyan jogszabály, amely szeptembertől bárhol kötelezővé tenné a latin tanítását.

A nemrég megjelent kerettantervek szerint a latin a nyolcosztályos gimnáziumokban is csak második választható idegen nyelv lesz a 7. osztálytól. A diákok tehát ezekben az iskolákban az angol, német vagy francia mellett nemcsak egy másik élő idegen nyelvet választhatnak, hanem a latint is. A tárca szerint ezek az iskolák kiemelten tehetségfejlesztő intézményeknek számítanak, a latin nyelv tanítása pedig nyelvi és kultúrtörténeti szempontok alapján egyaránt indokolt. A tárca szerint a feladat ellátásához elegendő latintanár is van.

A nyolcosztályos középiskolákba az összesen 200 ezer gimnazista kb. 15 százaléka, 30 ezer diák jár. Az Index egyik forrása szerint a gyakorlatban nem mindenhol lesz a diák szabad választása a latintanulás. Ma is olyan a rendszer, hogy ha valaki humán vagy éppen biológia tagozatra kerül, akkor ott már helyben előírják, hogy az angol vagy német mellett a második nyelve a latin legyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.