Ahogy Török Gábor látta Orbán évértékelőjét

A miniszterelnöki szöveg a tartalmi minimalizmus miatt a szokásosnál is erősebben épített a meggyőzés klasszikus retorikai elemeire, s a kettő kombinációja minden idők egyik legunalmasabb, tulajdonképpen egyetlen gondolat körül körbe-körbeforgó orbáni beszédét eredményezte - írja az elemző.

Egy politikusi beszéd önmagában, politikai környezetéből kiszakítva általában érdektelen, szinte lényegtelen epizód - írja legújabb blogbejegyzésében Török Gábor. Kivételről legfeljebb akkor lehet szó, ha a benne szereplő gondolatok eredetisége, esetleg az előadásmód különlegessége miatt mégis kiemelt jelentőséget kap. Orbán Viktor  évértékelője kapcsán ilyesmiről nem beszélhetünk: egy „politikai veterán”, ahogy a miniszterelnök – nem ok nélkül - magát definiálta, már csak nagyon nehezen képes meglepni a publikumot, a közönség tudja, hogy mire számíthat, és általában nem is kell csalódnia. Így történt most is, legfeljebb annyi kiegészítéssel, hogy a miniszterelnöki szöveg a tartalmi minimalizmus miatt a szokásosnál is erősebben épített a meggyőzés klasszikus retorikai elemeire, s a kettő kombinációja minden idők egyik legunalmasabb, tulajdonképpen egyetlen gondolat körül körbe-körbeforgó orbáni beszédét eredményezte - állapítja meg a politikai elemző.

Nem szeretnék azonban elmerülni a beszéd részletes elemzésében, mert ez a szöveg önmagában tényleg nem alkalmas, nem érdemes az aprólékos vizsgálatra. Sokkal fontosabb annak felismerése, hogy milyen szerepet tölthetett be ez az előadás a kormány  politikájában: Orbán Viktor ugyanis ezzel a mai fellépésével elkezdte az ígért kiadáscsökkentő intézkedések (amelyeket a politikai vitában hol reformnak, hol megszorításnak neveznek) adagolását - hívja fel a figyelmet. A kormányfő a beszéd elején azt ígérte, hogy „világosan, kendőzetlenül és köntörfalazás nélkül kell beszélnünk a jövőről”, valójában azonban ma még csak az előhangolásra, a keretezésre, a lassú kibontásra került sor.

A szövegből ugyan tényleg semmi konkrétum nem derült ki (ez nem is volt célja - teszi hozzá Török), de az azért világossá vált, hogy a kormányfő megítélése szerint hamarosan veszélyes és súlyos döntések bejelentésére kerülhet sor. Orbán Viktor hosszú perceket szánt annak sulykolására, hogy a fejekbe ültesse, miért lesz szükség Magyarország megújítására, azaz valójában miért indul el a kormány a „fájdalmas” intézkedések irányába. A beszédnek ezen a pontján időnként már Gyurcsány Ferenc 2006-os retorikai "reform-heroizmusa" köszönt vissza: a „megújulás a régi és az új harca” mondatrészhez nagyon hasonlóakat például több gyurcsányi szövegben is találhatnánk. Ám ebből a szempontból sem a beszéd, hanem majd a teljesítmény és annak fogadtatása számít: ami nem jött össze Gyurcsánynak, Orbánnak - ma még így látszik - akár sikerülhet is.

Ebből a fellépésből tehát megtudhattuk, hogy a kormány most már valóban nem halogatja tovább a változtatásokat a költségvetés kiadási oldalán, s az is világossá vált, hogy ezzel kapcsolatban Orbán Viktor maga is komoly politikai kockázatokkal számol - állapítja meg az elemző. Elnézve a hétfő esti beszélgetős-elemzős műsorokat, az is egyértelmű, hogy az értelmezési küzdelem már gőzerővel zajlik, gondolatmankók repkednek mindenfelé arról, hogy kinek árt, miért jó és mire kellenek ezek a lépések.  S bár azt gondolom, hogy a beszéd önmagában nézve Orbán Viktor egyik legkevésbé sikeres előadása volt, olyan, amelynek fordulatai minden bizonnyal egy-két napot sem élnek meg a közbeszédben, könnyen lehet, hogy később, a már megtörtént tavaszi események ismeretében újraolvasva sokkal fontosabbnak, egyfajta határkőnek tartjuk majd -. vélekedik. Most azonban egyelőre nem tehetünk mást, mint a tudatlanság fátyla mögül várjuk a mainál fontosabbnak látszó következő fordulót, a jövő hétfői parlamenti vitát, ahol a kormányfőnek már egy sokkal nehezebb környezetben kell megvédenie egyelőre csak körvonalakban ismert átalakító programját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.