Agyba-főbe verte egy taxis az Omega dobosát és billentyűsét

„Mi van, te b...i?!" – ennyit hallott az első ökölcsapás előtt Debreczeni Ferenc (66), az Omega dobosa, Benkő László (71), a billentyűs pedig azt sem tudja, ­miért verte agyba-főbe őket vasárnap hajnalban a taxis, akit hívtak.
A zenészeket mentővel vitték kórházba, a nyomozás jelenleg is folyik, írja a Blikk. Tatai koncertjükről, a turnébusszal érkezett Budapestre az Omega együttes és angol vendég­énekesük.

Hajnalban a szokásos helyről, a XI. kerületi Hengermalom és Hercegprímás utca sarkáról indult mindenki hazafelé. Kóbor János a saját autójával, de a többiek taxit hívtak.

– Már fél órája vártunk, amikor betelefonáltam, hogy miért nem jön a kocsi, amikor több is elhajtott előttünk. Éppen a telefonon beszéltem, amikor egyszer csak megállt a taxi, és láttam, hogy a 30–40 év közötti, hatalmasra kigyúrt sofőr ököllel üti Cikit – kezdte Benkő László, aki természetesen a dobos, Debreczeni Feri segítségére sietett.

– A taxis Cikit kétszer, engem háromszor küldött a földre. Ütött, rúgott, ahol ért, agyba-főbe vert minket. Azt sem tudom, ki hívta ki a rendőrséget és a mentőket – folytatta Benkő, akit kollégájával együtt délelőtt fél 10-ig vizsgáltak és láttak el a Fiumei úti baleseti sebészeten.

– Hétfőig bent akartak tartani minket, de saját felelősségünkre muszáj volt kijönnünk a hangszereink miatt. Cikinek az ütemet verő bal kézfeje és a nyaka sérült meg, valamint eltört az orra. Nekem a jobb tenyerem és a bokám ment tropára – mutatta még hajnalban a mentőautónál sérüléseit a zenész.

Tatáról még boldogan érkeztek haza, hiszen a polgármester kitüntette őket, ám a Kossuth- és Liszt-díjas zenészek nem gondolták, hogy néhány órával később minden ok nélkül agyba-főbe veri őket valaki.

– A rendőrök több autóval, tízen-húszan nagyon hamar megérkeztek, de a taxis is erősítést hívott, mert két-három kollégája megérkezett. Miután elvittek a mentők, nem tudom, mi történt.

Minden vizsgálatot soron kívül elvégeztek rajtunk, én tetanusztoltást és gyógyszereket is kaptam, ellátták a sérüléseinket – mondta Benkő, aki még szerencsésnek tartja magát, mert a megverésük helyszínén minden fel van túrva.

– Ha szerencsétlenebbül esünk, talán meg sem ússzuk élve, mert mindenütt feltört út és építési törmelék van. Ha rosszul esem, és beütöm a fejem, talán ott halok meg – bosszankodott a zenész.

A két omegást vasárnap délután 4-kor hallgatták meg a rendőrségen, korábban a taxis kihallgatása folyt.

– H. Zoltán budapesti lakost gyanúsítottként hallgatta ki a XI. Kerületi rendőrkapitányság. A férfi ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás, de őrizetbe nem vették - tudta meg a Blikk a BRFK sajtóügyeletétől.Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) mélységesen felháborodott rajta és elítéli azoknak a taxisoknak a magatartását, akik rendkívül rossz hírbe hozták az ágazat minden dolgozóját az elmúlt napokban okozott durva és erőszakos cselekményeikkel - írta a szövetség hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szégyenletes

Az Országos Taxis Szövetség szégyenletesnek nevezete azt, hogy egy taxis bárhol az utasokon verje le vélt vagy valós sérelmeit - írja az MTI. - "Szégyenletes az, hogy egy közfeladatot ellátó taxis, - aki a közösségi közlekedés részét képezi egy adott településen - rombolja a tisztességes és törvényt tisztelő taxisokról kialakult általános megítélést a közvéleményben" - írták. Leszögezték, Magyarországon a taxisok többsége betartja a jogszabályokat és tiszteli az utasait. Teszi ezt többek között azért, mert utasok nélkül nem létezne a taxis sem - jegyezték meg. Közölték, mivel az elmúlt időszakban "egyre több, az engedéllyel és egyéb igazolásokkal sem rendelkező taxis", aki - megtévesztve az utasokat - folyamatosan része a közösségi közlekedésnek, rendkívül nagy károkat okozva ezzel az utasoknak, a szakmának és a teljes magyar gazdaságnak. A szövetség ezért kezdeményezi a kormányhivatalnál és a szakminisztériumoknál a kormányrendelet megújítását.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.