Áfacsalás miatt emeltek vádat egy volt NAV-vezető ellen

A NAV volt osztályvezetőjét hivatali vesztegetés elfogadásával, költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolják – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.
Az egyik regionális igazgatóság áfa-ellenőrzési osztályának volt vezetőjével és 9 társával szemben nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszékre.

A vádlottak megállapodtak abban, hogy általános forgalmi adó jogosulatlan visszaigénylésére felhasználható cégeket szereznek meg, majd – tényleges gazdasági tevékenységet nem végezve – a nevükben fiktív, visszaigénylésre jogosító áfabevallásokat nyújtanak be az adóhatósághoz, és az adóhatóság által kiutalt összegekből részesednek. Ügyeltek arra, hogy az így megszerzett gazdasági társaságok székhelye a NAV regionális igazgatóságának illetékességi területére essen, és ha ez nem így volt, akkor közvetítőiken, illetve a gazdasági társaságok ügyvezetőin keresztül a cégek székhelyét megváltoztatták.

A volt osztályvezető a társaságok kiválasztásában segített, paramétereiket a rendelkezésére álló adóigazgatási nyilvántartásokban ellenőrizte, valamint a bevallások benyújtásának időpontját, az azokban szerepeltetett összegeket és a bevallás esetleges ellenőrzésével kapcsolatos teendőket egyeztette társaival.

A NAV volt osztályvezetőjét folytatólagosan, vezető beosztású személy által, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, bűnsegédként, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és bűnsegédként, részben folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

Az állami költségvetésnek okozott összesen 89 404 000 forint vagyoni hátrányból lefoglalással 23 842 000 forint megtérült. Ha az adóhatóság a benyújtott további fiktív áfabevallásokban feltüntetett összegeket kiutalta volna, akkor az állami költségvetésben további 60 534 000 forint vagyoni hátrány keletkezett volna.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.