Adócsalás miatt jelentette fel az OCÖ-t a számvevőszék

Hűtlen kezelés, a számvitel rendjének megsértése és adócsalás alapos gyanúja miatt feljelentést tett az Állami Számvevőszék ismeretlen tettesek ellen, miután megvizsgálta az Országos Cigány Önkormányzat gazdálkodását.

A számvevőszék csütörtöki közlése szerint a roma érdekképviseleti szervezet 2009. és 2010. első félévi gazdálkodásának vizsgálata során feltárt szabálytalanságok közül több megalapozza a bűncselekmény gyanúját.
Az ÁSZ közlése szerint a hűtlen kezelés egyebek között az önkormányzat működésével össze nem függő kiadások finanszírozásával, a számvitel rendjének megsértése a számviteli előírások folyamatos és súlyos megszegésével, az adócsalás elsősorban adófizetési kötelezettségek elmulasztásával valósult meg.
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke az MTI-nek csütörtökön azt mondta: az OCÖ az ÁSZ jelentését és munkaanyagait szakértőikkel közösen még értékelik, és a megállapításokkal kapcsolatos álláspontjukat hétfőn sajtótájékoztatón ismertetik.
Nagy Anna kormányszóvivő a július 14-i kormányülést követő sajtótájékoztatón közölte, hogy a kabinet kezdeményezte az OCÖ 2009. első félévi pénzügyi gazdálkodásának átfogó számvevőszéki ellenőrzését.
Két héttel korábban, július elsején a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy állami számvevőszéki vizsgálatot, egyúttal törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményezett Szászfalvi László nemzetiségi államtitkár az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) gazdálkodásával kapcsolatban, és egyúttal levélben szólította fel Kolompár Orbán OCÖ-elnököt, hogy a két vizsgálat lezárultáig ne tegyen semmilyen kifizetést.
Kolompár Orbán az ÁSZ-vizsgálattal kapcsolatban korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott: örül az újabb vizsgálatnak, mert így „a médiacsúsztatásoknak", amelyek rossz fényben tüntetik fel az OCÖ-t, véget szabhatnak, hiszen „nem volt olyan év, hogy a kormány és más kormányzati ellenőrző szervek ne folytatták volna a vizsgálatot az OCÖ-ben, szinte egymásnak adták a kilincset".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.