Valaki "idő előtt átküldte": Szabó Hedvig mégsem lett főigazgató

Bár a Magyar Közlönyben az jelent meg, valójában nem nevezte ki a miniszterelnök Szabó Hedviget a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává – szögezte le Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának hétfői, rendkívüli ülésén. Tájékoztatása szerint a kinevezés ténye „adminisztratív hibából" adódóan kerülhetett a Magyar Közlönybe.

A Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke, s maga a belügyminiszter is a pénteki Magyar Közlönyből értesült arról, hogy a kormányfő július 15-i hatállyal felmentette a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatói beosztásából Boda József vezérőrnagyot, s július16-i hatállyal a szakszolgálat főigazgatójává nevezte ki Szabó Hedviget.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a hétvégén törvénytelennek minősítette a kinevezést, miután az a jelölt meghallgatása nélkül valósult meg. Tájékoztatása szerint ő maga többször is egyeztetett az illetékes tárcákkal és abban állapodtak meg, hogy Szabó Hedviget július 28-án hallgatja meg a Nemzetbiztonsági Bizottság.

Ehhez képest pénteken újságíróktól értesült arról, hogy a szakszolgálat új főigazgatójának kinevezése már meg is történt...

Két fideszes tag kezdeményezésére hétfőn rendkívüli ülést tartott a Nemzetbiztonsági Bizottság, egyetlen napirenddel: a legalábbis a közlöny szerint már kinevezett „Szabó Hedvig kinevezés előtti meghallgatása" volt a téma.

Az ülésen az ellenzék nem jelent meg. Molnár külföldi és vidéki programjaira hivatkozva megbízólevelet adott Németh Szilárdnak, hogy a testület fideszes alelnöke vezesse le az ülést. Szél Bernadett (LMP) szabadságon van. A jobbikos Mirkóczi Ádámról nem tudni, miért nem jelent meg a meghallgatáson.

Bár a kormánypárti politikusok az ülés előtt igyekeztek bagatellizálni a törvénytelenséget kiáltó ellenzék által felfújt kinevezési botrányt, Németh Szilárd azért elöljáróban magyarázatot kért a bizottság számára is kínos malőrre. Tasnádi László államtitkár erre válaszul ismertette, milyen procedúra előzi meg a szakszolgálat főigazgatójának a kinevezését.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a titkosszolgálatoknak és a különböző nyomozóhatóságoknak titkosszolgálati eszközöket és módszereket szolgáltat. Náluk végzik a telefonlehallgatásokat, a titkos megfigyeléseket, a házkutatásokat. A főigazgató kinevezéséhez három miniszter (a hírszerzést felügyelő Lázár János, a katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatokat irányító Hende Csaba és az Alkotmányvédelmi Hivatalt felügyelő Pintér Sándor) egyetértése szükséges, valamint az, hogy a miniszterelnök is alkalmasnak ítélje a jelöltet.

Miután ez megtörtént, Tasnádi László megkezdte az egyeztetést a jelölt bizottsági meghallgatásáról. Eközben „valaki valahonnan" átküldött egy levelet a közlöny kiadójának, amely már a kinevezésről szóló határozatot tartalmazta.

– Nekem nem áll módomban kideríteni, ki és milyen elvek alapján jelentette meg a közlönyben a még meg sem történt kinevezést tényét – szögezte le a BM államtitkára.

„Adminisztratív hiba történt". Ezt a magyarázatot végül a bizottság ülésén elnöklő Németh Szilárd is elfogadta. Szabó Hedvig meghallgatása után újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta: neki sem áll módjában tisztázni, hogy mi történt, de biztos abban, hogy azok, akikre tartozik, ki fogják vizsgálni a történteket.

Van mit tisztázni. Végül is a hivatalos lapban megjelent egy kinevezés, amelyet a miniszterelnök ezek szerint még nem írt alá, s azok, akiknek kellett volna, még nem jegyezték ellen, s amúgy is eleve hiányzott a kinevezés előfeltétele, a biztossági meghallgatás és támogatás.

Fideszhez közeli forrásokból úgy tudni, a nyári szabadságolásokra is tekintettel előre megírták a kinevezéssel kapcsolatos dokumentumokat, köztük a kinevező határozatot is, és utóbbit valaki buzgalmában idő előtt átküldte a közlöny kiadójának. Persze, hogy ez valóban így történt-e, vagy másképp, csak a nyilván alapos vizsgálat után tudhatjuk meg.

Ilyen előzmények után Szabó Hedvig meghallgatása már tényleg csak formalitás volt. Tasnádi elmondta, hogy a hölgy 16 éve dolgozik a szolgálatnál, jelenleg az értékelő-elemző részlet igazgatója. Őt már a BM tehetséggondozó programja keretében választották ki főigazgató-jelöltnek.

Az első női, és az első belülről választott főigazgatója lesz a szakszolgálatnak, ha kinevezik. Szabó Hedvig azt ígérte, hogy a költségvetést és a humán erőforrást úgy használja majd fel, hogy a megrendelőkkel egyetértésben a leghatékonyabb és legütőképesebb legyen a szolgálat.

Kérdést nem kapott. A jelenlévő négy fideszes honatya közül ketten rövid expozéban elmondták, hogy régóta ismerik a jelöltet és alkalmasnak tartják a posztra, majd egyhangú szavazással alkalmasnak ítélték a kinevezésre, aztán – 23 perccel az ülés megkezdése után – hazamentek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.