Áder felmentette a meggazdagodó bírót

Áder János, köztársasági elnök december 19-i hatállyal felmentette bírói tisztségéből Varga Tibor Józsefet, a Kecskeméti Törvényszék bíráját, aki nem tudott elszámolni az elmúlt években történt anyagi gyarapodásával.

Mint arról lapunkban beszámoltunk: a múlt hónapban Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól Varga Tibor József bírót, mert annak az előző évi vagyonbevallásához képest aránytalan mértékben gyarapodott a vagyona. Az ügy előzménye, hogy a Kecskeméti Törvényszék elnökének, amikor aggályai merültek fel a korábban felszámolási ügyeket is végző bíró vagyonosodásával kapcsolatban, azonnal vizsgálatot kezdeményezett az Országos Bírói Tanácsnál, amely szintén nem találta kielégítőnek Varga bírónak a vagyongyarapodásával kapcsolatos bizonyítását. 

Mindezek alapján Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke kezdeményezte a Köztársasági Elnöknél a bíró jogviszonyának a megszüntetését.

Áder János döntése a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben, miszerint az Alaptörvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény alapján, a vagyonnyilatkozat lényeges adatának, tényének szándékosan valótlan közlésére, illetve elhallgatására tekintettel, december 19-i hatállyal dr. Varga Tibor Józsefet a bírói tisztségéből felmentette.

Megtudtuk, az ügyben a NAV Dél-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága – hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt – feljelentést tett.

Szerettük volna megszólaltatni az ügyben Varga Tibor József bíró urat, de a családja közlése szerint jelenleg kórházi kezelés alatt áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.